Halott gyermek után vette fel a családi pótlékot 12 éven át

Költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy 47 éves nővel szemben, aki 2002 és 2014 között az alig kéthetesen meghalt gyermeke után vette fel a családi pótlékot – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.

Martossy György tájékoztatása szerint a nő 2002 júliusában adott életet egy kislánynak, aki születése után két héttel meghalt. Az anya az ekkor már anyakönyvezett és a nyilvántartásokba is bekerült újszülött halálát nem jelentette be a jogszabályban előírt 15 napon belül, így részére a családi pótlékot megállapították és folyósítani kezdték.

2004-ben és 2009-ben újabb gyermekei születésekor minden esetben bejelentette, hogy a 2002-ben született gyermek után is kéri az állami juttatás megállapítását és folyósítását – közölte az ügyészségi szóvivő. Hozzátette: 2012-ben a gyermeknevelési támogatás megállapításakor ismét feltüntette saját háztartásában nevelt gyermekként a 2002-ben meghalt kislányt, így 2014-ig összesen mintegy 1 millió 954 ezer forint állami juttatást vett fel jogtalanul. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt – jegyezte meg Martossy György.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.