Haldoklik a 70 évesen életet adó anya

A szülés után 18 hónappal kiderült: a világ legidősebb édesanyja haldoklik. Az indiai nő egyetlen gyermeke mesterséges megtermékenyítéssel fogant, melynek finanszírozására családja súlyos adósságokba verte magát- írja a Daily Mail.

Az indiai Baddhu Pattiból származó Rajo Devi Lohan (72) és férje, Balla (73) állítják: soha senki nem figyelmeztette őket, hogy a nő kora miatt komplikációk adódhatnak a szülésnél és a szülés után. Ezért boldogan vettek fel kölcsönöket összesen 2000 fontnak megfelelő értékben (1 font körülbelül 342 forint), hogy fedezni tudják a kezelési költségeket.

A nőnek régóta dédelgetett álma vált valóra, mindig is szeretett volna egy gyermeket. Azt mondta: az sem szomorítja el, hogy megbetegedett, mert legalább eleget élt ahhoz, hogy gyermeke lehessen.

A büszke anya azonban nem tudja maradéktalanul kiélvezni az anyasággal járó örömöket: betegsége miatt olyan gyenge, hogy még karjait sem tudja felemelni, hogy magához szorítsa kisgyermekét. A császármetszés után az asszonynak belső vérzése volt, aminek következtében a sebészeknek el kellett távolítaniuk egy cisztát a petefészkéből. A kórházból hazatérve az orvosok szerint ágynyugalomra lett volna szüksége, ám mivel az ő feladata volt megfejni a bivalyokat, sokat guggolt a földön.

Naveen-t, a gyermeket most az asszony húga, Omi gondozza. „Omi sokszor idehozza Naveen-t, hogy megpusziljon, és én mindig elmondom neki, hogy szeretem; az első szava az volt, hogy „anya”, olyan boldog voltam, mikor meghallottam” – így a beteg anya.

Anurag Bishnoi, az orvos, aki az asszony mesterséges megtermékenyítését lebonyolította azt mondta: Rajo egészségügyi problémáinak semmi köze sincs a terhességéhez; egészsége rohamosan romlik, de legalább békében fog eltávozni, nem meddősége miatt megbélyegezve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.