Halálra gázolta a biciklist, majd elmenekült a helyszínről

Elfogták azt a karcagi férfit, aki a gyanú szerint kedden halálra gázolt egy kerékpárost a város határában, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

A rendőrséget egy arra közlekedő állampolgár értesítette a balesetről, miután szerdán reggel rábukkant Karcag külterületén, a Magyarkai bekötőút melletti árokban az életjelet nem mutató kerékpárosra. Az orvos már csak a férfi halálának beálltát tudta megállapítani.

A rendőrök a helyszínelés adataiból megállapították, hogy az áldozat kedden este haladt Karcag külterületén a város felől a 4-es számú főút felé a 34103-as úton, amikor egy vele azonos irányba tartó gépjármű elütötte, majd a vezető továbbhajtott. A férfi láthatósági mellényt ugyan nem viselt, de kerékpárjának lámpái még a baleset után is működőképes állapotban voltak.

A nyomozók az apró, mozaikszerű részletekből bravúros gyorsasággal kiderítették, hogy milyen színű és típusú gépjárművet keresnek. A bejelentést követő pár órán belül már a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 35 éves karcagi férfit is azonosították.

K. Szabolcsot Kabáról állítottak elő, segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt. Őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.