Halálra éheztette kutyáját egy hajdúbagosi férfi

A 37 éves férfi ellen vádat emeltek, miután egyik kutyája elpusztult, a másikra pedig legyengült, súlyos állapotban találtak rá a rendőrök.

Várhatóan közérdekű munkára ítélik azt a férfit, aki ellen vádat emelt a Debreceni Járási Ügyészség, miután kutyáit nem látta el megfelelő élelemmel és az egyik állat elpusztult, a másikra pedig legyengült, súlyos állapotban találtak rá - írja közleményében a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

A 37 éves hajdúbagosi férfi az egyik ismerősétől fogadta örökbe az egyik állatot körülbelül négy évvel ezelőtt, mert a nő már nem tudott gondoskodni a kutyáról. A korábbi gazdi rendszeresen meglátogatta kedvencét, akinek kutyatápot is vitt. A férfi a kapott eledelen kívül leginkább a helyi önkormányzat konyhájáról származó ételmaradékokból biztosította két kutyájának élelmezését. Tavaly szeptemberben azonban ez a lehetősége megszűnt, onnantól kezdve pedig éheztette az állatokat.

A kutyáját a vádlottra bízó nő október végén szerette volna meglátogatni kedvencét, ám az néhány nappal korábban elpusztult. A másik kutya is rossz bőrben volt, így a nő értesítette a rendőrséget. A legyengült állapotba került másik kutyát lefoglalták és az állatvédőrség munkatársai a menhelyükre szállították.

A vádlott a kutyájának tulajdonjogáról lemondott és azt a védőrség alapítványára ruházta át.

A Debreceni Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a büntetett előéletű férfival szemben a Debreceni Járásbíróságon.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.