Halálos díj a szcientológus kardbemutatóért

Biztonsági őrök lelőttek egy szamurájkarddal hadonászó férfit a Szcientológia Egyház egyik hollywoodi épülete előtt.

Szamurájkardokkal kezdett hadonászni egy férfi a Szcientológia  Egyház egyik hollywoodi épülete előtt. A biztonsági őrök  fenyegetőnek ítélték meg a viselkedését, és lelőtték.

A férfi vasárnap dél körül parkolt le egy piros sportkocsival a honlapja szerint „művészeti intézetként” működő szcientológia központ előtt. A biztonsági kamerák által rögzített  felvételeken jól látható, amint a férfi, kezében egy-egy  szamurájkarddal az épület felé indult. Három biztonsági őr állt a  bejáratnál, és amikor a férfi egészen közel ért hozzájuk, egyikük  fegyvert rántott, és lőtt – mondta a los angeles-i rendőrkapitány helyettese.

A felvételek egyértelműen bizonyítják, hogy  az őrök a saját testi épségüket védték. A nyomozók mindenesetre még  próbálják kideríteni, mi lehetett a kardos férfi szándéka, és  vizsgálják azt is, hogy teljesen jogszerűen jártak-e el a biztonsági  őrök.

A hírek szerint a férfi korábban kapcsolatban állt a vitatott megítélésű Szcientológia Egyházzal, amelyet L. Ron Hubbard sci-fi szerző alapított 1954-ben. A dianetikán, azaz a szellemi egészség  modern tudományán alapuló vallásnak világszerte több millió híve  van, köztük olyan hollywoodi sztárok, mint Tom Cruise és John Travolta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.