Halálos balesetet okozott Magyarországon a Horvát Néppárt vezetője

Halálos balesetet okozott Magyarországon Radimir Cacic, a Horvát Néppárt (HNS) vezetője - közölte kedden a CroatianTimes című horvát weblap.

A lap szerint Cacic maga tájékoztatta a horvát médiát a Budapest közelében január 8-án történt balesetről, miután - szavai szerint - hétfőn tudomására hozták, hogy az ütközés egyik áldozata meghalt a kórházban.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A 148 fős zágrábi parlament ellenzékében helyet foglaló, s a 2007-es választások óta hét mandátumot birtokló centrista néppárt elnöke elmondta, hogy a baleset a rendkívül rossz időjárási és útviszonyok miatt következett be, heves esőben és sűrű ködben az M7-es autópályán.

"Az autóban, amelybe belerohantam, megsérültek az utasok. A kocsinak nem volt hátsó ködlámpája. Sajnálatosan - mint arról nem hivatalosan tájékoztattak - az egyik utas később elhunyt a kórházban. Szeretném hangsúlyozni, hogy a szélső sávban haladtam (ez a balesetről készült videóban is látszik - a szerk.), s nem voltam alkohol hatása alatt" - fűzte hozzá az esethez sajtóközleményében a horvát pártvezető.

Az M7-es Somogy megyei szakaszán aznap több súlyos baleset is történt az út jegesedése miatt.

A Jutarnji List című horvát újság honlapja ugyanakkor felidézi, hogy Cacicnak több súlyos autóbalesete is volt már korábban. A lap szerint néhány éve maga mondta el a sajtónak, hogy három totálkáros balesetet is túlélt azóta, hogy 1967-ben 18 évesen megszerezte a jogosítványát.

A rendőrség szerint a horvát politikus nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel haladt. Az ügyben először közúti balesetokozás gyanúja miatt rendeltek el nyomozást. Az ügyész indítványára a bíróság a biztosíték letétbe helyezését rendelte el, így Cacic még a baleset napján elhagyhatta az országot. Az egyik sérült azonban a baleset másnapján a kórházban elhunyt, ezért az eset minősítése halált okozó közúti baleset gondatlan okozásává változott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.