Hajléktalanokra vadászott a sorozatgyilkos pár

Az orosz rendőrség őrizetbe vett egy fiatal moszkvai párt, akit azzal gyanúsítanak, hogy tucatnyi hajléktalant gyilkolt meg, úgymond az orosz főváros "megtisztítása" érdekében - közölték a hatóságok pénteken.
Az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság arról számolt be, hogy az elfogott 20 éves fiatalember az eddigi vizsgálatok eredménye szerint hét hajléktalannal végzett, közülük négyet 25 éves barátnője segítségével gyilkolt meg.

"A férfi elmondta, hogy a város megtisztításának céljával követte el a gyilkosságokat" - írta közleményében a szövetségi bűnüldöző szerv, amelynek fő feladata a legérzékenyebb bűnügyi nyomozások lefolytatása.

A tájékoztatás szerint a tettes alkoholista hajléktalanokat választott áldozatául, akiket éjszaka késelt meg Moszkva eldugott részein. A belügyi tárca által kiadott közleményben azt írták, hogy a két gyanúsított a feltételezés szerint további öt embert is meggyilkolhatott az otthontalanokon kívül, áldozataik számát így összesen tizenkettőre teszik.

A pár első áldozata egy barátjával sörözött egy parkban, vele 107 késszúrással végeztek.

A Life News orosz internetes portál értesülései szerint a gyanúsítottakat azután vették őrizetbe, hogy egy utcaseprő túlélte a támadást és azonosította az elkövetőket.

Bár Oroszország nem közöl hivatalos adatokat, civil szervezetek 3-4 millióra becsülik az országban élő hajléktalanok számát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.