Ha Szent György-nap, kihajtják az állatokat

Az idei hortobágyi Szent György-napi kihajtási ünnep és biovásár egyidejűleg a Fesztiválok éve programsorozatának észak-alföldi nyitórendezvénye is; szombaton több ezren keresték fel a pusztát, hogy részesei lehessen a látványos eseményeknek.

Látványosságból nem is volt hiány: a kilenclyukú hídon át megérkezett a rackanyáj, a hatökrös szekér, a népies ötösfogat, az öszvérfogat, a pusztaötös, a bivalyfogat, s a híd lábánál legelészett a tornyidombi szürkemarha-gulya is.

A csikós, gulyás, juhász és kondás számadók rovásfára rögzítették a telelőkből kihajtott állatok számát, s azt átadták Gencsi Zoltánnak, a Hortobágyi Génmegőrző Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának, aki az őszi behajtáskor ennek alapján ellenőrzi majd, hogy "mi van a pásztorok rovásán", vagyis hogyan vigyáztak a legelésző jószágokra.

Az idén először "vascölöpöt" is állítottak a Hortobágyon: az óriás méretű akácfa oszlopba az első szegeket a puszta napokban elhunyt legidősebb pásztorának fiai verték be, majd minden jelenlévő pásztor és vendég is szeget ütött az oszlopba, így lett vascölöp az akácfából.

Ezzel is újabb hagyományt élesztettek fel a Hortobágyon. Régen ugyanis a külföldön mesterséget tanuló vándorlegények így hagytak nyomot hazatérésük előtt a képzésük helyszínén, s az évek, évtizedek során e szegek változtatták vascölöppé a fa oszlopokat.

Az idei kihajtási ünnep egyúttal a Fesztivál éve programjaihoz kapcsolódó észak-alföldi fesztiválnyitó is: a fesztiválok pusztai utcájában a térség 27 legjelentősebb fesztiválja mutatkozik be.

A biovásár keretében pedig kiosztották az idei hortobágyi bioborversenydíjait, amelyekért 19 hazai, illetve francia, német és szlovák pincészet 58 bora versengett. A zsűri 6 arany-, 31 ezüst- és 17 bronzérmet adott ki. A fehér bioborok közül az idei csúcsbor a szigligeti Szászi Pincészet 2007-es évjáratú Szentgyörgyhegyi Olaszrizlingje, a vörösborok közül a szajki Hárs Pincészet Cabernet Savignon-ja lett.

Azok sem csalódtak a pusztai ünnepben, akik szombaton a gasztronómiai élvezetekért látogattak Hortobágyra. A kilenclyukú híd melletti rendezvénysátorban a Hortobágyi Nemzeti Parkban tenyésztett szürkemarhából, bivalyból, mangalicából, racka juhból és gyöngyösből készült, kizárólag biominőségű ételspecialitásokkal várták az érdeklődőket.

A kihajtási ünnep - a hagyományoknak megfelelően - pásztortűz meggyújtásával fejeződik be szombat este a Hortobágyon, ahol öregpásztorok és kisbojtárok együtt nótáznak és táncolnak a tűz körül.

Állatkihajtás Túrkevén. Csikósok, gulyások és hagyományőrzők terelik át a birkákat a legelőre a város központján keresztül a legelőre a Szent György-napi állatkihajtó ünnepségen
Túrkeve, 2010. április 24. Állatkihajtás Túrkevén. Csikósok, gulyások és hagyományőrzők terelik át a birkákat a legelőre a város központján keresztül a legelőre a Szent György-napi állatkihajtó ünnepségen. MTI Fotó: Mészáros János
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.