Gyűrűkeresgélés miatt szakadt meg egy esküvő

Akár egy elcsépelt vígjátékban, hosszas gyűrűkeresgélés miatt szakadt meg egy esküvő Nagy-Britanniában.

A helyzet azonban valóban kínos volt Elizabeth Graynek és Lewis Aubreynak - a párnak -, de főként a vőlegény fivérének. Ő volt a vőfély, és nála volt a két gyűrű, amelyek közül a menyasszonyét a döntő pillanatban elejtette, és amely olyan szerencsétlenül gurult tova, hogy teljesen eltűnt szem elől. Kezdetben csak a vőfély keresgélt, aztán egyre többen csatlakoztak, végül már vagy húszan kutatták a gyűrűt.

Először csak a padlón lévő virágdíszeket tették odébb, aztán következett a szőnyegek emelgetése, utána a padlórács, ám mindhiába. A teljesen "padlóra került" vőfély már azt is megengedte a násznépnek, hogy - lényegében - megmotozzák, és ellenőrizzék az övén lógó skót erszényt.

Tíz perc kínos keresgélés után a menyasszony anyja kölcsönadta saját gyűrűjét a lányának, hogy mégse gyűljenek össze hiába. A szertartás lezajlott, a pár pedig úgy vélte, sosem fogja viszontlátni az eredeti ékszert.

A reményt azonban nem adta fel esketőjük, Nicholas Calver tiszteletes. Visszatért a templomba ásóval felfegyverkezve és két óra múlva sikerült meglelnie a gyűrűt. Az emelvény tövében lévő résbe pottyant bele az ékszer, és szükség volt az ásóra a kiemeléshez. A lelkész feszítővasnak használta, és a kitágított résből nagy nehezen kiemelte a gyűrűt.

A tiszteletes ezek után elment a lakodalomba, a vőlegényt épp kint találta a szabad levegőn. Átadta neki a gyűrűt, amivel igen nagy örömet szerzett, és együtt mentek be a menyegzőre. Az ékszer látványos felhúzása után viharos lelkesedéssel hősként ünnepelte a násznép a lelkészt - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.