Gyújtogatás igen, összeesküvés nem

Üzleti bosszú állhat a hétfőn hajnalban „kiégett” MOM Park-béli szórakozóhely felgyújtása mögött – tudta meg a HavariaPress. Forrásaink szerint azonban semmi nem utal arra, hogy szövevényes összeesküvés állna a történtek mögött. Bár azt is elismerték, hogy egyelőre nem sikerült kideríteni a gyújtogató személyét és az indítékot is homály fedi.

Üzleti bosszú állhat a hétfőn hajnalban „kiégett” MOM Park-béli szórakozóhely felgyújtása mögött – tudta meg a HavariaPress. Az esettel összefüggésben a rendőrség vizsgálja – egyebek közt – annak a lehetőségét is, hogy a mostani gyújtogatás összefüggésben áll-e a tavaly április 3-án, az Erzsébet híd budai lábánál, a Rudas fürdő tövében lévő kerthelyiségben történtekkel. A Romkert nevű szórakozóhelyet a vendéglátószezon kezdetén gyújtották fel, mind a mai napig ismeretlen tettesek. A tűzben a kerthelyiség teljesen megsemmisült, a biztonsági őr pedig olyan súlyosan megégett, hogy a kórházban meghalt.

A BRFK illetékesei a HavariaPress hírére reagálva leszögezték: a nyomozók – mint a hasonló esetekben általában – természetesen keresik az esetleges összefüggéseket a MOM Parkban történt és más gyújtogatások között. A hírügynökség által leírt párhuzamot azonban „igen merésznek” tartják, amit a nyomozás eddigi adatai legalábbis nem támasztanak alá.

Forrásaink szerint „semmi nem utal arra, hogy ilyen szövevényes összeesküvés állna a történtek mögött”. Bár azt is elismerték, hogy egyelőre nem sikerült kideríteni ki és miért akarta felgyújtani a szórakozóhelyet, ami – emlékeztettek – a HavariaPress közlésével ellentétben nem égett ki, mivel az automata tűzoltórendszer a gyújtóbombaként használt autóval együtt a helyiségben keletkezett kis kiterjedésű tüzet szinte azonnal eloltotta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.