Gyomorforgató horror a nyílt tengeren

Több ezer ember sodródik a Banglades, Mianmar (Burma), Thaiföld, Indonézia és Malajzia közötti vizeken. A bangladesi és mianmari menekülteknek nincs vizük és ennivalójuk, egymást ölik az utolsó falat élelemért és a vizeletüket isszák.

Horrortörténeteket mesélnek az indonéziai Langsa kikötőjébe érkezett bangladesi és mianmari menekültek – jelentette a BBC helyszíni tudósítója. A hétszáz megmentett ember szerint nagyjából száz társuk veszett oda a nyílt tengeren. Két hónapon át hányódtak, miután egyetlen ország sem hagyta kikötni hajójukat, a legénység dezertált, elfogyott az élelmük és az ivóvizük, az emberek késsel, kötéllel és puszta kézzel estek egymásnak. Volt, akit egyszerűen a vízbe löktek.

Amikor hajójuk süllyedni kezdett, indonéz halászok szánták meg őket. A megmentettek között sokan hosszabb ideje éheztek és a kiszáradás tüneteit mutatják. A hatóságok több más hajóról is tudnak, ezekben az órákban is ezrek sorsa kétséges. A langsai kikötőben kórházsátrakat állítottak fel, és az indonéz hatóságok megpróbálják feldolgozni a menedékkérelmeket. A migránsok egy része a jobb élet reményében a világ egyik legszegényebb országából, Bangladesből indult útnak. A menekülők másik része a mianmari muzulmán kisebbséghez, a rohingyákhoz tartozik.

Tőlük – mutat rá a Reuters – a buddhista többségű Mianmar még az állampolgárságot is megtagadja, jóllehet több mint ezer éve élnek az országban. Így legtöbbjük egyszerűen sehová sem tartozik és nincs nyilvántartva. A menekültek eredetileg Malajziába tartottak, de az ottani haditengerészet visszafordította a hajójukat. Mianmar már közölte, hogy semmi köze a szerencsétlenekhez, és nem vesz részt a sorsukról a jövő héten Thaiföldön tartandó regionális csúcsértekezleten.

A Langsába érkezett rohingyák között sok a nő és a gyermek. A mianmari partoknál vasárnap legalább öt hajó vesztegelt, rajta mintegy ezer menekülttel. Miután se Malajzia, se Thaiföld nem akarja beengedni a menekülteket, az embercsempészek egyelőre fogva tartják ügyfeleiket és váltságdíjat követelnek értük. A maláj és a bangladesi külügyminiszter szombaton rendkívüli találkozón próbált megoldást találni, egyelőre eredménytelenül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.