Gyermeke halálra éheztetésével vádolnak egy anyát Hevesben

Gyermeke halálra éheztetésével vádolja az ügyészség azt a 30 éves asszonyt, akinek a pere hétfőn kezdődött meg Egerben, a Heves Megyei Bíróságon.

A Heves megyei Erken élő nővel szemben gondatlanságból elkövetett emberölés a vád. Az ügy másodrendű vádlottja a község háziorvosa, foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt. A harmadrendű vádlott egy védőnő, aki az ügyészség szerint foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségét valósította meg.

Az elsőfokú tárgyaláson mindhárman elutasították az ellenük felhozott vádat, úgy nyilatkoztak, hogy nem bűnösök.

A vádirat szerint a 2007 decemberében született kislányt 6 hónapos korától nem táplálta megfelelően az édesanyja, így S. Melissza Margaréta ezt követően nem fejlődött. Ez okozta, hogy 2009. január 7-én - az akkor 13 hónapos kislány súlyos alultápláltság nyomán kialakult fertőzéses eredetű kiszáradás következtében - kórházba szállítását követően elhunyt.

Ugyanakkor a csatolt szakértői vélemény szerint a gyermek halálához hozzájárult a helyi háziorvos, illetve a védőnő mulasztása is, akiknek fel kellett volna figyelnie a kislány súlycsökkenésére. A gyermek ugyanis, miközben fél éves korában 6,85 kilogrammos volt, addig halálakor csupán 5,43 kilogramm.

Az eddig öt gyermeknek életet adó anya nem kívánt vallomást tenni a Fecz József vezette tanács előtt. A tárgyaláson felolvasott nyomozati vallomása szerint mindvégig, napi három-négy alkalommal etette a gyerekét, aki szavai szerint olyan duci volt, hogy "Dömpernek" nevezték.

A bíróság kérdésére megismételte, hogy nem érzi magát bűnösnek, mert mindent megadott a gyermekének. A másodrendű vádlott háziorvos elmondta, hogy először január 5-én vitték el hozzá a kislányt hányást okozó fertőzés tüneteivel. Fejlődési rendellenességet nem észlelt a gyermeknél és a tüneteinek megfelelő gyógyszereket írt fel a számára.

Hozzátette, hogy két településen ezerötszáz embert lát el. Közülük mintegy százhúszan négy évesnél fiatalabbak. A fejlődési rendellenességet a védőnő jelezheti számára, ám ez ebben az esetben nem történt meg, a gyermek pedig jól tápláltnak tűnt.

Ugyanakkor tavaly január 6-án visszakerült hozzá a kislány, akinél mesterséges lélegeztetést kellett alkalmaznia, majd kihívta a mentőt, ám a gyermek a gyöngyösi kórházban elhunyt - mondta az orvos.

A területen 2008 júliusa és novemberének vége között helyettesítő védőnő hangsúlyozta, hogy ő nem súlycsökkenést, hanem éppen súlygyarapodást regisztrált a kislánynál, aki augusztus 25-én 6,58 kilogrammot, október 29-én viszont 6,8 kilogrammot nyomott. Csupán azt jegyezte fel, hogy "súlyfejlődése vontatott".

A tárgyaláson az is kiderült, hogy az anya nem vitte el kislányát a decemberben esedékes egy éves védőnői felülvizsgálatra, illetve egy soron következő oltásra, illetve egy december 29-i, majd a január 5-i orvosi vizsgálatot követően sem váltotta ki a gyermeknek felírt gyógyszereket.

A tanácsvezető bíró a vádlottnak elmondta: a gondatlanságból elkövetett emberölés 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ám ha mulasztással elkövetett emberölésre változik a tényállás, annak a büntetési tétele már 5-től 15 év.

A tárgyalás január 19-én tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.