Gyerekpornót találtak a csomagtartójába zárt férfi lakásán

Gyermekpornográfiával, szexuális kényszerítéssel és zsarolással gyanúsítják, ezért őrizetbe vette a rendőrség azt az 54 éves férfit, akit megvertek, kiraboltak, majd az autója csomagtartójába zártak a gyömrői erdőben a múlt héten - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea felidézte a police.hu-n vasárnap közzétetteket: csütörtökön, dél körül a Monori Rendőrkapitányság ügyeletére egy gyömrői vadőr tett bejelentést, hogy az erdőben találtak egy személygépkocsit, amelynek a hátsó ablaka be volt törve, és egy férfi kiabált a csomagtartóból. A rendőrök a tűzoltók segítségével kinyitották a csomagtartót és kiszabadították a sértettet.

Tanúkihallgatásán a férfi elmondta, hogy reggel egy ismerősével ment autójával a gyömrői erdőbe, ahol három ismeretlen férfi bántalmazta, majd miután összekötötték a kezét és a lábát, bezárták autója csomagtartójába. A bántalmazás után elvettek tőle három mobiltelefont és a nála lévő készpénzt. Elmondta azt is, hogy véleménye szerint a bántalmazásában közreműködött egy 17 éves gyömrői fiú, aki elcsalta a bűncselekmény elkövetésének helyszínére. Az 54 éves férfi orvosi ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

A rendőrök Budapesten fogták el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalokat, két 19 éves és egy 20 éves férfit, 17 éves társuk pedig önként jelentkezett a Monori Rendőrkapitányságon, miután a rendőrök a lakásán keresték.

Az illetékes bíróság vasárnap elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

A PMRFK szóvivője hétfőn az MTI-nek azt mondta, időközben a rendőrök valószínűsítették, hogy a csomagtartóba zárt M. V. Károly lakásán bűncselekmény elkövetésével kapcsolatba hozható tárgyak találhatóak, ezért házkutatást tartottak nála, és több számítástechnikai eszközt is lefoglaltak.

A férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki gyermekpornográfia, szexuális kényszerítés, valamint zsarolás megalapozott gyanúja miatt, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását – tette hozzá Beluzsárné Belicza Andrea.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.