Elcsábította 12 éves tanítványát, most gyereket várnak

A most 40 éves férfi és 18 éves lány viszonya hat évvel ezelőtt kezdődött és bár kapcsolatuk most már nem sért törvényeket, a héten mégis fegyelmi tárgyalás kezdődött ellenük.

Jeffery Thomas és Lily-Mai Guard között 22 év korkülönbség van, ám kettejük kapcsolatában mégsem ez a legkülönösebb. A férfi - aki ráadásul azidőtájt házas is volt - a londoni Haberdashers' Aske's Knights Academy tanáraként csábította el mindössze 12 éves tanítványát hat évvel ezelőtt. A pár azóta is együtt van, Windsorba költöztek, a lány pedig gyereket vár partnerétől - írja a Daily Mail.

A férfit azóta eltiltották szakmája gyakorlásától, mert szexuális viszonyt tartott fent diákjával. Thomas tagadta, hogy a kapcsolat pusztán a testiségen alapult. A fegyelmi tárgyaláson nyilvánosságra hozott jelentés szerint számos alkalommal látták őket iskolán kívül, egyszer még csókolóztak is nyilvánosan.

Azt nem lehetett megállapítani, hogy a viszony mikor is kezdődött pontosan, de annyi bizonyos, a pár környezete tudott róla. A lány bátyja - aki szintén tanár - és az iskola vezetése is többször felszólította őket a kapcsolat befejezésére, ám a tiltás ellenére a kamaszlány rendszeresen találkozgatott tanárával és még a lakására is felment. A férfi híváslistája is árulkodó, egy hónap alatt közel 90 alkalommal kereste Lily-t. 

A tárgyaláson a férfi azt állította, a lány csak egyetlen alkalommal volt a lakásán, akkor is csak azért, mert tudta, hogy a születésnapja van és nem akarta, hogy tanára egyedül ünnepeljen. „Nem szólt előtte, hanem csak beállított hozzám. Elmentünk moziba, aztán tényleg nálam aludt, mert lekéste az utolsó vonatot. Ő az ágyban aludt, én viszont a kanapén” - védekezett a vádakkal szemben Thomas, aki azt azért elismerte, hogy haza kellett volna küldenie a lány már akkor, amikor az megérkezett hozzá.

Az iskola tanárait és diákjait felháborította az egész ügy. Az egyik gyerek név nélkül nyilatkozva elmondta, Mr. Thomas az órákon rendszeresen oktatási videókat vetített le az osztálynak, miközben végig a lánnyal foglalkozott, beszélgetett vele, vagy segített neki a leckében. Több diák is elmondta, hogy a férfi jó tanárnak és kedves embernek tűnt, de így utólag felháborítják őket a történtek.

„Mr. Thomas kiváló tanár volt, de visszaélt a hatalmi pozíciójával. Számunkra, akik ismerjük mindkettejüket, ez az egész ügy undorító” - mondta el egy másik diák.

Az iskola szóvivője elmondta, teljes mértékben egyetértenek a fegyelmi bizottság döntésével, ami eltiltotta a férfit a hivatásától.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.