Gumifegyverek Brad Pitt forgatásán

A Terrorelhárításai Központ kommandósai rajtaütöttek a Magyarországon forgatott Brad Pitt fimbe szánt kellék-puskákon, úgyhogy mostantól a stáb gumiból öntött fegyvereket használ.

A Mai Nap információi szerint már tegnap is a gumipuskákat használták a forgatáson, miután a Terrorelhárításai Központ (TEK) kommandósai lefoglalták az Angliából érkezett kellékeket.

Immár gumifegyvereket használnak az egykori Globus konzervgyár területén, a World War Z forgatásán.
Budapest, 2011. október 11. Rendőr és a biztonsági személyzet tagjai állnak az egykori Globus konzervgyár Kocka utcai bejáratánál a budapesti X. kerületben, ahol felépítették a World War Z (Zombik világháborúja) című, Brad Pitt főszereplésével készülő film egyik díszletét. A filmet Marc Foster rendezi. MTI Fotó: Kallos Bea

A TEK  kommandósai 50 órás megfigyelés után ütöttek rajta a filmbe szánt szállítmányon. - Magyarországra sem filmforgatásra, sem más célból nem érkezhetnek éles lőfegyverek így - mondta hétfőn Hajdú János dandártábornok, a TEK vezetője. A rendőrök szerint a forgatási kellékeket nem hatástalanították megfelelően, így alig néhány perc alatt gyilkos eszközzé lehet őket alakítani.

A stáb most gumiból öntött fegyvereket használ - ebből nagy galiba nem lehet.

– Olyan, mintha abroncsgumiól lennének kiöntve. Nehezek, kemények, de azért közelről nem hasonlítanak az igazi fegyverekre – mondta a mainap.hu-nak egy neve elhallgatását kérő bennfentes a Brad Pitt film forgatásáról.

Az akcióval szinte az egész világon foglalkozott a sajtó, a brit bulvárlapok címlapjukon hozták azokat a fotókat is, amelyek a TEK sajtótájékoztatóján készültek a fegyverekről.

"Csak meg akarta menteni a világot a zombiktól, oké?" - kezdte cikkét a Huffington Post, a Daily Mail "Mr. Pitt kellékek nélkül" címmel írt az esetről, forrásaik pedig azt mondták, hogy a World War Z című zombis akciófilm produkciós irodája tehet róla, hogy nem megfelelően hatástalanított fegyvereket hoztak Magyarországra, nem pedig Brad Pitt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.