Graffitiseket üldöz a rendőrség

Január 25-én a IV. kerületi rendőrök elfogtak egy fiatalt, aki két társával együtt több alkalommal is metrószerelvényeket rongált meg. A fiúkat saját házi videójuk buktatta le.

A huszonévesek január 22-én három óra körül az Elem utcai járműjavító telephelyen épp festékszóróval festettek be egy álló szerelvényt, amikor a biztonsági őr megzavarta őket. A fiúk elmenekültek, de ottfelejtették a kamerájukat a vonat mellett. Az eszközt a rendőrség lefoglalta, és a rajta található felvételek alapján beazonosították a banda tagjait.

A fiatal férfiak nem csak graffitiztek: egy alkalommal például mozgó vonatot öntöttek le piros és sárga festékkel egy felüljáróról.

Az újpesti nyomozók már elfogták a 23 éves, budapesti H. László Gergőt, aki beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy 2013. december 8-án a reptérre vezető gyorsforgalmi úton lévő felüljáróról öntötték le a szerelvényt. Ez már nem csak rongálásnak, hanem a közlekedés biztonsága ellen elkövetett bűncselekménynek is számít.

Társait, a 23 éves Tóth Dávidot és a 26 éves Győri Patrikot még keresik, ellenük körözést adtak ki – írja a police-.hu

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.