Görög főbérlőjük megöléséért ítéltek el egy magyar párt

Jogerősen tizenkét és tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy magyar párt kedden egy görög férfi 2006 augusztusi korinthoszi meggyilkolása miatt.

A jelenleg 33 éves elsőrendű vádlott, Juhász Zsuzsanna már évek óta Görögországban dolgozott, 2003-ban azonban a hatóságok elfogták és illegális munkavállalás miatt kiutasították az országból. A bácsalmási nő később húga útlevelét használva tért vissza oda. Egyszer prostitúció gyanúja miatt előállították, ujjlenyomatot is vettek tőle, de ekkor a vádlott már testvére adatait használta.

A nő 2006 augusztusában élettársával, a most 29 éves Szabó Sándorral – aki más bűncselekmények miatt kiszabott kétéves börtönbüntetés elől menekült Magyarországról – érkezett Görögországba. Korinthosz városában megismerkedtek a későbbi sértettel, egy 63 esztendő helybéli férfival, aki felajánlotta, hogy a vádlottak nála lakhatnak. A nő és a férfi azonban nem tudták fizetni az albérleti díjat, ezért a házigazda ki akarta őket tenni a lakásból.

2006. augusztus 24-én a nő és a sértett is italozott. Kora délután a szállásadó megpróbált szexuális kapcsolatot kezdeményezni a lakásban egyedül tartózkodó nővel, aki azonban ellenállt, és először arcon ütötte, majd több alkalommal megrúgta a férfit. A bántalmazásba a nő lakásba visszaérkező élettársa is bekapcsolódott, majd a védekezésre képtelen állapotba került férfit a vádlottak együtt behúzták az ablaktalan fürdőszobába, ahol összesen négy zsinórral megkötözték, majd a helyiség ajtaját kívülről rázárták, és a páraelszívót is bekapcsolták. A férfinak így esélye sem volt a menekülésre. Azért, hogy a szomszédok ne hallják meg a sértett segélykiáltásait felhangosítottak egy hifitornyot és egy CD-lejátszót, majd távoztak a lakásból és a sértett gépkocsijával Athénba, onnan komppal Olaszországba, végül stoppal Magyarországra utaztak.

A sértett holttestét augusztus 29-én fedezték fel, a halálának pontos időpontját és okát azonban a test előrehaladott bomlása miatt nem lehetett pontosan megállapítani.

A vádlottak később visszatértek Görögországba és a nő 2008-ban csak akkor adta föl magát Magyarországon, amikor a bűncselekmény helyszínén talált ujjlenyomatok alapján húgát őrizetbe vették, és már kiadatására készültek.

Az eljárás során Juhász Zsuzsanna először magára vállalta a gyilkosságot, később azonban módosított vallomásán, s azt mondta, társa kötözte meg az idős férfit. Szabó Sándor az eljárás során következetesen megtagadta a vallomástételt, egy alkalommal azonban a nyomozóhatóság előtt azt állította, közösen követték el a bűncselekményt.

A bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és jármű önkényes elvételének bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat. Juhász Zsuzsannát ezért tizenkét, Szabó Sándort – többszörös visszaesőként – tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtotta. A férfit a bíróság kizárta a feltételes szabadság kedvezményéből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.