Gödöllői késelés: a készenléti rendőrség elhatárolódik kollégájától

A készenléti rendőrség a leghatározottabban elítél minden törvénysértést - közölte az ORFK pénteken a Gödöllőn történt késeléssel kapcsolatban, amelynek gyanúsítottja egy rendőr.

A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a készenléti rendőrség állománya megdöbbenéssel értesült egy, még szerdán, Gödöllőn elkövetett bűncselekményről, amelynek gyanúsítottja az ott szolgálaton kívül tartózkodó Farkas István rendőr főtörzsőrmester.

"Az állomány okkal bízik abban, hogy a kocsmai verekedés nyolc napon belül gyógyuló sérülést elszenvedő sértettjének egészségi állapota óráról-órára javul" - fűzték hozzá.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség vezetője csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy továbbra sem találják a hivatásos rendőrt, aki ellen azért van érvényben elfogatóparancs, mert a gyanú szerint szerdára virradóra egy gödöllői szórakozóhelyen megkéselt és viperával többször megütött egy férfit.

Mivel az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsított férfinak szabadsága leteltével, szeptember 25-én kellene jelentkeznie a munkahelyén, a nyomozók bíznak abban, hogy addigra előkerül - tette hozzá Szende Gyula vezető ügyész.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.