Gödöllői késelés: beismerte tettét a rendőr

Vallomása során beismerte tettét a gödöllői késeléssel gyanúsított rendőr. A vasárnap elfogott F. István múlt szerdán bozótvágó késsel és egy viperával támadt rá egy férfira egy szórakozóhelyen.

Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy beismerte a bűncselekmény elkövetését F. István, akit vasárnapi elfogása után hallgatott ki és vett őrizetbe a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség. A férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt kereste a rendőrség múlt szerda óta - tette hozzá.

A 32 éves gödöllői férfi vallomása során beismerte a bűncselekmény elkövetését, arra hivatkozott, hogy a barátját ért fenyegetést akarta megtorolni - mondta a szóvivő.     

Az ügyészség F. István házi őrizetbe helyezését indítványozza, erről kedden dönt a Budakörnyéki Bíróság nyomozási bírája.

A Készenléti Rendőrség  dolgozója a gyanú szerint múlt szerdán bozótvágó késsel és egy viperával (teleszkópos fémrúddal) támadt rá egy férfira Gödöllő egyik szórakozóhelyén. Az eszközökkel többször megvágta, illetve megütötte a korábban vele vitába keveredő férfit, majd ismeretlen helyre távozott.

A rendőrök a gödöllői lakásán, ismerősei, barátai körében is keresték, helikoptert és kutyákat is bevetettek felkutatásáért, végül vasárnap kora reggel fogták el a Hollandiából hazafelé tartó férfit, akivel korábban már sikerült telefonon felvenni a kapcsolatot.

Az Országos Rendőr-főkapitányság pénteki közleményében hangsúlyozta: a Készenléti Rendőrség a leghatározottabban elítél minden törvénysértést; a szervezet parancsnoka vasárnap azonnali hatállyal megszüntette F. István szolgálati viszonyát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.