Gázrobbanás volt Szolnokon egy társasházi lakásban

A robbanás után tűz ütött ki Szolnokon egy társasházi lakásban csütörtök hajnalban. Senki nem sérült meg komolyabban, 14 lakót kimenekítették az épületből - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) honlapján.

S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-nek elmondta, hogy a robbanás eddig tisztázatlan körülmények között, éjfél után húsz perccel történt a Mikszáth Kálmán utcai 4 emeletes, 11 lakásos társasház egyik első emeleti lakásában.  

A detonációt a szomszédos utcában található megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletben lévő dolgozói is hallották – tette hozzá. A helyszínre a 3 perc alatt kiérkező szolnokiak mellett Ceglédről is vonultak tűzoltóegységek.

Az épületből tíz felnőttet és 4 gyereket menekítettek ki. Az elsődleges információk alapján senki sem sérült meg komolyabban, a lakás tulajdonosa szenvedett egyedül 8 napon belül gyógyuló, könnyebb sérülést. Az otthon tartózkodókat a tűzoltók légzőkészülékek segítségével mentették ki a házból.

A felrobbant lakás teljesen kiégett és használhatatlanná vált – fogalmazott a zászlós. Közölte: az éjszaka folyamán az ingatlan többi lakója sem térhet haza, valamennyien rokonokhoz mentek.

Éjszaka a rendőrség biztosítja a helyszínt, reggel a katasztrófavédelem és a rendőrség szakemberei statikusokkal vizsgálják meg az épület állapotát. Dávid Mónika, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az ügyben közveszély okozás megalapozott gyanújával indult nyomozás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.