Gasztroajándék karácsonyra

A kézzel készített meglepetéseknek mindenki örül, mert arról árulkodnak, hogy az ajándékozó nem sajnálta az idejét és a türelmét valami különleges és egyedi elkészítésére. Ráadásul ha az valamilyen finomság, akkor garantált a siker!

Manapság illik szinte minden családtagnak, ismerősnek ajándékot adni, mégha egészen apró dologról is van szó, ez pedig nem várt pluszköltségeket jelenthet az amúgy is sokszorosan átgondolt karácsonyi büdzsében. A házilag készített ajándék nem csak költséghatékonysági szempontokból ideális, hanem azért is, mert sokkal személyesebb, mint a boltokban kapható holmik. Kevesen vannak, akik nem szeretik a nassolnivalót, így ehető ajándékokkal gyakorlatilag bárkit meglephetünk.

A karácsonyi aprósütemények elkészítése nem igényel nagy konyhai gyakorlatot, így annak is sikerülni fog, aki kis túlzással először fog fakanalat a kezébe. Ebből a citromos-mandulás sütiből gyorsan és sokat lehet készíteni, aki pedig a narancsos ízvilágot jobban szereti, egyszerűen helyettesítse a citromlét. A sütihez szükségünk lesz 10 dkg vajra, 20 dkg cukorra, 12 dkg őrölt mandulára, 15 dkg lisztre, 1 citrom reszelt héjára, fél dl citrom vagy narancs levére, 1 teáskanál természetes vanília aromára és porcukorra a díszítéshez.

A vajat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk az őrölt mandulát, a lisztet, az aromát, a citromhéjat és a citromlevelet, majd a tésztát összegyúrjuk. Két sütőpapír között 5 mm vastagra nyújtjuk és 30 percre hűtőbe tesszük. Ha a tészta lehűlt, következhet a szaggatás, használjunk valamilyen lyukas közepű formát, így az elkészült süteményeket majd egy csinos szalaggal átköthetjük. Az egyelőre még félkész sütiket helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire és 165°C-on nagyjából negyed óráig süssük, majd ha kihűltek, szórjuk meg őket porcukorral.

A csokis kekszek királynőjét, az amerikai eredetű cookie-t talán senkinek sem kell bemutatni. Ahogy beleharapunk, finoman roppan, a benne található csokidarabok pedig lágyan elolvadnak a szánkban. Ez a mandulás-csokis keksz 35 dkg lisztből, 20 dkg nagyon puha vajból, 20 dkg nádcukorból, 2 tojásból, 1 csipet sóból, 1 csomag sütőporból, 2 evőkanál vízből és egy kevés vanília aromából készül. Szükségünk lesz még 10 dkg apróra vágott, jó minőségű tej- vagy étcsokira és ugyanannyi mandulára vagy dióra.

Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra. A cukrot keverjük ki a tojásokkal és a vaníliával, majd ha kész, adjuk hozzá a lisztet, sütőport és a sót, miután alaposan összekevertük, jöhet a csokoládé és a mandula. A ragacsos masszából vizes evőkanállal, sütőpapírral bébelt tepsibe formázzunk akkora lapos halmokat, amekkora kekszeket szeretnénk. Negyed óráig süssük, annyi idő alatt szép ropogósra sül. Jól záródó fémdobozban sokáig eláll.

Akinek kicsit nagyobb konyhai gyakorlata és több türelme van, az megpróbálkozhat a német karácsonyi kalács, a stollen elkészítésével is. A stollen tömény kelt tésztájú, aszalt gyümölcsökkel, mandulával és vastag porcukorréteggel készülő sütemény. Számos fajtája ismert, van belőle marcipános, túrós, mákos, boros vagy épp pezsgős, diós. Eredetinek a drezdai stollent nevezik, a nevet 1997 óta csak a hagyományos drezdai illetve környékbeli pékségek használhatják.

A jó stollent több napig, de akár hétig is állni hagyják, hogy az ízek összeérjenek, de az sem késett el, aki még csak most készítené el. Egy kalóriaszegényebb változatot ajánlunk most. A recepthez vegyünk 0,5 kg teljes kiőrlésű búza- vagy tönkölylisztet, 2 csapott evőkanál búzasikért, 10 dkg nádcukrot vagy xilitet, 20 dkg vajat, 5 dkg friss élesztőt, 1 tojást, 1 csipet sót, 2 dl tejet, 1 evőkanál vanília aromát, 15 dkg mazsolát ( 3 evőkanál rumba és meleg vízbe áztatva), 20 dkg kandírozott és aszalt gyümölcsöt, 10 dkg mandulát, 1-1 citrom és narancs reszelt héját, valamint fűszernek fahéjat, őrölt szegfűszeget és egy kevés őrölt szerecsendiót.

A mazsolát áztassuk be a langyos vízbe és rumba, a szemeknek alaposan meg kell szívniuk magukat. Az élesztőt futassuk fel a langyos tejjel (ehhez mindenképpen szükség lesz egy pici "igazi" cukorra!), közben reszeljük le a citrusfélék héját, és aprítsuk durvára a mandulát és a kandírozott gyümölcsöket. Ha az élesztő felfutott, üssük bele a tojást, az enyhén felolvasztott vajat, majd mehet bele a cukor, a vanília, a fűszerek, és a citrom- és narancshéj is. Alaposan keverjük össze!

A lisztet keverjük el a sóval és a sikérrel, majd adjuk hozzá az élesztős keveréket. Kézzel vagy géppel dagasszuk legalább 10 percig, ha nem érezzük elég lazának a tésztát, mehet bele még egy kis langyos tej. A dagasztás után tegyük bele a gyümölcsöket, a mandulát és a jól kinyomkodott mazsolát is, gyúrjuk össze, majd takarjuk le és hagyjuk kelni 90 percen át.

Miután megkelt a tészta, belisztezett deszkán gyúrjuk át még egyszer és formázzuk kenyér formájúra. Középen nyomjunk bele egy csíkot és az egyik szélét hajtsuk be, így különleges formája lesz, ha megsül. Sütőpapírral bélelt tepsiben kelesszük még 10 percig, amíg a sütő felmlegszik 180°C-ra, majd süssük 45 percig. Mikor kész, még forrón kenjük át olvasztott vajjal és szórjuk meg porcukorral. Ha kihűlt, csomagoljuk be sütőpapírba és konyharuhába, pár nap, de akár egy hét is szükségeltetik, mire a kalács állaga megfelelő lesz és az ízek összeérnek.

Hópehely muffin
HÓPEHELY MUFFIN
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.