Füst a 3-as metróban: pótlóbuszok viszik az utasokat

Műszaki okok miatt pótlóbuszok közlekedtek a metrószerelvények helyett Budapesten az M3-as (észak-déli) metróvonalon a Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér között péntek délután - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

A Metróért Egyesület a Facebook-oldalán azt írta, füstölés miatt kellett leállítani egy szakaszon a vonatforgalmat, de arra nem tértek ki, hogy a szerelvény vagy más műszaki berendezés füstölt.

A BKK közleménye szerint az egyik metrószerelvény kezdett füstölni a Klinikák állomáson délután 3/4 3 körül. A kiérkező tűzoltók már nem tapasztaltak füstölést. Az állomást minden utas elhagyta, az előzetes helyszíni jelentések szerint nem történt személyi sérülés, az alagútban szerelvény utasokkal nem maradt. Az állomáson a tűzoltóság munkatársai is helyszíneltek.

Nem sokkal délután 4 óra előtt indult meg a metróközlekedés.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság elmondta: a szerelvény vezetője füstszagról számolt be, hőkamerával átvizsgálták a szerelvényt, de a műszerek sehol sem mutattak túlmelegedést. A füstölést az egyik motorkocsi erősáramú berendezésének meghibásodása okozta. A vonaton található gyárilag, illetve az elmúlt évben beépített védelmi berendezések rendben működtek. A meghibásodott járművet kivonták a forgalomból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.