Furcsaságok a Baunok-gyilkosság körül

Pénzügyi érdekekből próbálják rákenni a Baunok házaspár meggyilkolását a Mészáros testvérekre – állítja dr. Tasi Judit, aki maga kezdett nyomozásba.

Az ügyvéd a Borsnak azt monda, védencei letartóztatása óta nem történt előrelépés az ügyben, nincsenek kihallgatások, és semmilyen irányvonalat nem kapnak a védők, pedig legalább 15 szakértőt kirendeltek, ezért ő maga kezdett nyomozásba.

– A Mészáros testvérek műfüves pályák építésével foglalkoztak. Több pályázaton nyertek, amivel érdekeket sértettek. Sajnos besétáltak a csapdába – állítja az ügyvéd, aki szerint az ügy hemzseg a furcsaságoktól. A napokban M. Bélát az ő tudta nélkül átszállították Szolnokról a kecskeméti börtönbe.

– Minden kapcsolattartást megtiltott a családjával az ügyész. Havonta egyszer kaphat csak csomagot. Kecskeméten én is ritkán tudom látogatni. Valószínűleg ilyen eszközökkel próbálják megtörni – vélekedik dr. Tasi Judit. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a bulvárlapnak azzal indokolta a kapcsolattartás megtiltását, hogy a büntetőeljárás eredményességét veszélyezteti, ha a gyanúsított kommunikál a hozzátartozókkal.

A védő hozzáfűzte: a Baunok-ügy aktái, amelyeket december 16-án elloptak az autójából, azóta sem kerültek elő, ahogyan a telefonja sem. A rendőrség megszüntette az eljárást azzal, hogy az elkövető ismeretlen.

Mint ismeretes: a Baunok házaspár tavaly november 17-én tűnt el szandaszőlősi otthonából, három héttel később megtalálták maradványaikat egy újszászi kútban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.