Friss jogosítványhoz fekete doboz

Fekete dobozt szerelnek a kezdő autóvezetőknek a gépkocsijába a keletnémet Brandenburg tartományban. Az eszeveszett száguldozókat olcsó gépjármű-biztosításokkal nyernék meg a programnak.

Fekete dobozt szerelnek azoknak a kezdő autóvezetőknek a gépkocsijába, akik részt vesznek a keletnémet Brandenburg tartomány közlekedési minisztériuma és az egyik vezető biztosítótársaság januártól induló közös programjában.

Mint a FocusOnline írta, a friss jogsosítvánnyal rendelkező úrvezetők autóit a repülőgépekéhez hasonló adatrögzítővel látják el - a fekete doboz feljegyzi a megtett útvonalat és a jármű sebességét is. A rendőrség azt reméli, hogy a fiatalokat az „állandó útitárs fegyelmezettebb közúti magatartásra” kényszeríti, vagyis kevesebb lesz a gyorshajtásból eredő baleset. A projekthez legalább 500 önkéntest szeretnének megnyerni, számukra a részvételt azzal igyekeznek vonzóvá tenni, hogy rendkívül kedvező gépjármű-biztosítást ajánlanak fel nekik.

A fekete doboz tulajdonképpen egy kibővített navigációs készülék, amihez a mobiltelefont is csatlakoztatható és kihangosítóként szintén hasznosítható. Mint a SpiegelOnline írta, a 400 eurós beszerzési költség egy év alatt lényegében megtérül. A 18-24 év közötti korosztályhoz tartozó ügyfélkört a biztosítók különösen kockázatosnak tartják, s ezért akár 250 százalékos felárral szerződnek velük kötelező felelősség- és casco-biztosításokra. A 2011-ig futó projekt az eszeveszett száguldás megszállottjait valószínűleg nem fogja átnevelni, de néhány fiatalembert felelősebb autózásra ösztönözhet és életeket is megóvhat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.