Francia fesztiválozók garázdálkodtak az Aquaworldben

Francia fesztiválozók garázdálkodtak vasárnap délután a káposztásmegyeri Aquaworldben, a fiatalok azért rongálták meg a bejáratnál a berendezéseket, mert nem engedték be őket az élményfürdőbe - tájékoztatott Kalyó László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az elsődleges adatok szerint tizenhét francia fiatal a Sziget fesztiválról ment át a Duna túlpartján található élményfürdőbe, a személyzet azonban nem akarta beengedni őket, mert szerintük túl koszosak voltak.

Francia fesztiválozók garázdálkodtak vasárnap délután az Aquaworldben
káposztásmegyeri Aquaworldben

A fiatalok emiatt összeszólalkoztak a pénztárossal, majd a biztonsági őrrel is. Végül egyikük késsel összehasogatta az épület előterében lévő bőrfoteleket. A fiatalok távozóban egy kulcscsomót és egy napszemüveget is magukkal vittek - mondta Kalyó László, a BRFK sajtóreferense.

A garázdálkodók ez után autóba szálltak és kihajtottak a parkolóból. Azonban csak az első két kocsinak sikerült szabályosan kihajtania, a harmadik előtt a személyzet lecsukta a sorompót, így az a füvön keresztül, az öntözőrendszeren átgázolva távozott - tette  hozzá.

Az élményfürdő dolgozói üldözőbe vették a menekülő fiatalokat, miközben értesítették a rendőrséget. A rendőrök végül a XIII.  kerületben tudták megállítani a három autót.

Három fiatal ellen indult eljárás rongálás, lopás és garázdaság miatt - fűzte hozzá.

Henyecz Krisztina, az Aquaworld PR menedzsere azt mondta: azért nem engedték be a fiatalokat, mert azok több ponton sem feleltek meg a létesítmény házirendjének. A fiatalok alkoholos és kábítószeres befolyásoltság alatt álltak.

Eddig ilyen még nem fordult elő az élményfürdőben, nem volt randalírozás és senkit nem kellett még kitiltani. Henyecz Krisztina elmondta azt is, az esetet rögzítették a biztonsági kamerák, a felvételeket átadták a rendőrségnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.