Forgalomkorlátozásokra kell számítani a Rákóczi hídon

Elkezdődik a Rákóczi híd korlátfelújítási munkáinak második üteme, ezért továbbra is forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest legdélebbi dunai átkelőjén - közölte csütörtökön a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

A közlemény szerint a járdát lezárják, emiatt a gyalogosok csak a kerékpárúton közlekedhetnek majd. Ugyancsak a munkavégzés miatt a budai oldalon a hídra felhajtó autósoknak mintegy száz méterrel előrébb kell besorolniuk a belsőbb sávokba.

Péntektől augusztus 27-ig lezárják a Könyves Kálmán körúti, Gubacsi út feletti hídon a Buda irányából az Üllői út felé vezető külső sávot, augusztus 21-től pedig Buda felé két szűkített sávban, sávelhúzással haladhat majd a forgalom. Szintén sávelhúzás lesz érvényben augusztus 27-től a Soroksári út feletti hídon, az éjszakai órákban pedig rövid időszakokra egy-egy sávot le is zárnak majd.

Szeptember 1-je után a forgalomkorlátozással járó munkákat napközben sávszűkítés mellett, éjszakánként és hétvégén pedig sávlezárás és sebességkorlátozás mellett végzik a BKK szakemberei, a munkálatok várhatóan október közepéig tartanak.

A munkavégzés idején a 103-as autóbusz menetideje a várható torlódások miatt néhány perccel megnövekedhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.