Forgalomkorlátozás az Erzsébet térnél és a Fehérvári úton

Szerdától augusztus végéig lezárják az V. kerületi Erzsébet tér Harmincad utca és József Attila utca közötti útszakaszát az autós forgalom elől. Keddtől október végéig pedig a XI. kerületi Fehérvári úton a Hengermalom út és a Hamzsabégi út között is forgalomkorlátozásokra kell számítani  - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel. 

Útburkolat-javítás miatt zárják le az utat az Erzsébet térnél. A forgalomkorlátozás a gyalogos és a kerékpáros közlekedést nem érinti.

A várhatóan augusztus végéig tartó útzár miatt a Károly körút felől az Erzsébet téren át nem lesz elérhető a József Attila utca. A Bécsi utca felől érkezők, ha észak felé haladnának tovább, akkor az Erzsébet tér és a Károly körút felé, majd a Dohány utcáról visszafordulva kerülhetnek. Az Erzsébet tér déli útszakasza a Károly körút felől érkezőknek zsákutcaként ugyan, de továbbra is elérhető lesz.

Emiatt módosított útvonalon közlekedik majd a 15-ös, a 16-os, a 105-ös, a 115-ös, a 916-os és a 990-es autóbusz, egyes megállók kimaradnak.

A Fehérvári útnak ezen a szakaszán, a városközpont felé vezető oldalon két ütemben gázvezeték-felújítást végeznek. Jövő keddtől vasárnapig (július 26-áig) a Hengermalom út kereszteződésénél útszűkületre kell számítani. Várhatóan augusztus végéig az úton munkaterületeket kell kikerülni, és csak a szélső sávban haladhatnak az autósok.

Július 27-étől a Fehérvári útnak a Hengermalom út és a Hauszmann Alajos utca (Bártfai utca) közötti szakaszán is megkezdik a munkát, ezért augusztus végéig a belső sávot lezárják.

Augusztus végétől várhatóan október végéig a Hengermalom út és a Hauszmann Alajos utca között kell építkezésre számítani, míg a Hauszmann Alajos utca és a Hamzsabégi út között a belső sávot lezárják, csak a szélső sávban lehet gépjárművel közlekedni.

A várható torlódások miatt a BKK azt kérte, hogy aki teheti, kerülje el a Fehérvári út érintett szakaszát ebben az időszakban.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.