Stohl András pere: újabb szakértői vélemények a bíróság előtt

Folytatódik az ittasan súlyos közúti balesetet okozó Stohl András elleni büntetőper másodfokú tárgyalása kedden a Pest Megyei Bíróságon. A színész-műsorvezetőt korábban, első fokon két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Stohl András 2010. május 8-án hajnalban, a Budapestről Fót felé vezető úton gépkocsijával áttért a szemközti sávba és ott összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben négyen sérültek meg, az egyikük súlyosan. A baleset után a színész elhagyta a helyszínt, ezért a rendőrök, még aznap, otthonából előállították. 

Stohl András vérében később alkoholt, vizeletében tiltott pszichotróp anyagot is kimutattak. Az ügyészség súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolta meg Stohlt, ezt később, az orvosszakértői véleményre alapozva, maradandó fogyatékosságot okozó egészségkárosodás minősítésre változtatták. 

A színész a baleset előtt az alkohol mellett kokaint is fogyasztott, de ez nem volt a vád tárgya, mert Stohl András vállalta az úgynevezett elterelést, vagyis azt, hogy megelőző, kezelő vagy egyéb jellegű foglalkozásokon vesz részt.

A Budakörnyéki Bíróság 2011. március 31-én hozott első fokú ítéletében két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a színészt, mellékbüntetésként 5 évre eltiltotta a járművezetéstől, 3 évre pedig a közügyek gyakorlásától.

A védelem fellebbezése után a másodfokú tárgyalás június 21-én kezdődött meg a Pest Megyei Bíróságon. A védő több indítványt terjesztett elő, illetve a vádlott egészségi állapotára vonatkozó és elmeorvosi véleményeket nyújtott be. Ezek megvizsgálása érdekében a bírói tanács szünetet rendelt el, majd a tárgyalást szeptember 6-ára napolta el. Erre a tárgyalásra a bíróság az Igazságügyi Orvosszakértői Intézettől újabb szakértői véleményeket szerez be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.