Folytatják az eltűnt magyar hegymászók keresését

A kínai külügyminisztérium illetékese ígéretet tett arra, hogy további lépéseket tesznek a négy eltűnt magyar hegymászó keresésére, a szecsuani hegyi mentők folytatják a kutatást - mondta szerdán Kusai Sándor magyar nagykövet Pekingben.

Kusai Sándor helyi idő szerint szerda délután a kínai külügyminisztériumban felkereste az európai ügyekért felelős főosztályvezetőt és miután megköszönte a kínai fél eddigi erőfeszítéseit, tolmácsolta a magyar kormány, a külügyminisztérium és a hozzátartozók kérését, hogy minden lehetséges eszközzel folytassák a keresést, amíg a legkisebb esély is van még a magyarok megtalálására. A magyar misszióvezető ígéretet kapott a kutatás folytatására.

A külügyminisztériumi tájékoztatás során elhangzott, hogy a mentő csoport eddig öt alkalommal volt fenn hegyen, ahol az alaptáborban megtalálták a magyarok hátrahagyott felszerelését, és mintegy ötezer méteres magasságban a rendelkezésükre álló technikai felszereléssel, nagy erejű távcsövekkel nyomkutatást végeztek, de nem jutottak eredményre. A 4-6 tagú kereső csapat, amelynek részvevőit a kimerítő feladat miatt időnként váltják, hamarosan ismét mászni kezd. Ezúttal egy másik útvonalon, új irányból igyekeznek megközelíteni azt az 5200-5400 magasan lévő területet, ahol a magyarok eltűnését, fellelhetőségüket valószínűsítik.

A nagykövet külön kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kínai hadsereg számára jelenleg rendelkezésre álló helikopterek - az aerodinamikai sajátosságok miatt - legfeljebb 4000-4200 méter magasságban tudnak repülni, az pedig az alaptábor szintje. Kusai Sándor azt is elmondta, hogy korábbi információkból tudni lehet, hogy az előrejutást a kritikus szakaszon mintegy ötszáz-ezer négyzetméteres jégomlások akadályozzák.

A négy magyar hegymászóról utoljára október 22-én érkezett hír. Expedíciójukról a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány székhelyére október 31-án kellett volna visszaérkezniük. Hivatalos keresésüket ezt követően kezdték meg.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.