Folyik a tanítás a csőtörés miatt elázott nagykanizsai gimnáziumban

Átszervezve a terembeosztást, de megkezdődött reggel az oktatás a nagykanizsai Batthyány gimnáziumban, ahol péntekre virradó éjjel több termet is le kellett zárni, mert az épület padlásán csőtörés történt - mondta el az intézmény igazgatója az MTI érdeklődésére pénteken.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete hajnalban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy csütörtök este az épület padlásterében húzódó vízvezeték - feltehetően a fagy miatt - eltörött. A jelentős mennyiségű víz elöntötte az épület második szintjét, több helyen leszakadt a födém vakolatborítása.

A segítséget nyújtó diákokat és takarítókat a veszélyhelyzet miatt a tűzoltók küldték ki az épületből. Az intézményben az érintett területet le kellett zárni.

Balogh László, a gimnázium igazgatója elmondta: csütörtök este, az iskola zárásakor figyelt fel vízzubogásra, s miután kiderült, hogy csőtörés történt, értesítette a tűzoltókat és a vízmű szakembereit. A közösségi oldalakon gyorsan terjedő hír kapcsán számos diák, szülő, pedagógus és az iskola technikai személyzete megpróbálta az épületszárny két szintjét is elárasztó vizet feltakarítani.

A tűzoltók a tetőtérben összegyűlt vizet kiszivattyúzták, a Délzalai Vízmű szakemberei pedig megjavították a közel 30 éves vezeték törött szakaszát. A karbantartók pótolták a hiányzó szigeteléseket is, így a vízvezeték újból üzemelhet.

A veszélyhelyzet miatt az 1886-ban épült, műemléki védettségű épületszárny mindkét szintjét le kellett zárni. Összesen 12 termet, köztük három tantermet és részben a könyvtárat áztatta el a lezúduló víz, de a beosztások átszervezésével péntek reggel megkezdődhetett a tanítás az iskola közel 900 diákjának.

Az igazgató hozzátette: a károk felmérése még nem történt meg, de valószínűsíthető, hogy több millió forintot tesz ki. Az intézménynek van biztosítása, a további teendőkről pedig a városi védelmi bizottság péntek délelőtti ülésén születhet döntés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.