Folyamatos a közlekedés a temetők környékén

Vasárnap délutánig nem volt fennakadás a fővárosi temetőkhöz vezető utakon, és a BKV járatai is rendben közlekedtek.

A BKV fődiszpécsere azt közölte, a délutánig kapott jelzések szerint a közlekedési cég járművei folyamatosan szállították az utasokat.

A zökkenőmentes forgalmat a rendőrség biztosította a temetők környékén. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a november 1-jéig tartó időszakra több mint 1100 rendőrt vezényelt ki, hogy vigyázzanak a temetők rendjére és biztosítsák a zavartalan közlekedést.

Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője közölte, továbbra is azt kérik a temetőkbe látogatóktól, még rövid időre se hagyjanak semmilyen értéket sem a gépkocsikban, sem pedig a sírkertek padjain. Azt is kérik a látogatóktól, ne csak értékeiket tartsák biztonságban, hanem lehetőség szerint figyeljenek oda egymásra is.

Mint mondta, szeretnék, ha minél kevesebben válnának lopás áldozatává, ezért ezekben a napokban fokozott rendőri jelenlétet biztosítanak a temetők környékén. Ha valaki mégis bűncselekményt lát, haladéktalanul, lehetőleg még a helyszínen jelezze a szolgálatot teljesítő rendőröknek.

A BKV mindenszentek és halottak napja miatt sűrűbben közlekedteti a temetőket érintő járatait, továbbá rendkívüli járatokat is indított. Az egyes villamosok és buszok pontos menetrendjét a járatokon is kifüggesztették, de arról a cég honlapján is tájékozódhatnak az utasok.

A BKV tájékoztatása szerint sűrűbben közlekedik a 3-as, a 28-as, a 42-es, az 52-es és 59-es villamos, a 8-as, a 30-as, a 36-os, az 53-as, az 58-as, a 68-as, a 92-es, a 93-as, a 95-ös, a 130-as, a 160-260-as, a 169E, a 182-es, a 184-es, a 194-es, a 196 és 196A, a 202E, valamint a 218-as busz.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a nagyobb forgalmú köztemetőkhöz több rendkívüli járatot is forgalomba állított a BKV. Kedd estig a 30B, a 36B, a 38B, az 58A, a 68A, valamint a 218A jelű járatokkal is megközelíthetőek lesznek a temetők.

A BKV azt kéri a gépjárművezetőktől, hogy szabálytalan parkolással ne akadályozzák a közösségi közlekedést.

Tóth Gábor, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. szolgáltatási igazgatója arról számolt be az MTI-nek, hogy "közepesen erős" forgalom mellett zökkenőmentes volt a közlekedés a temetők környékén. Hozzátette: átlagosan óránként 2-5 ezren látogattak ki az egyes temetőkbe.

Arra figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a következő két napon az elmúlt évek tapasztalatai alapján várhatóan erősebb lesz a forgalom, és akár kétszer-háromszor annyian is kilátogathatnak a sírkertekbe, mint vasárnap.

Tóth Gábor szerint így elképzelhető, hogy hétfőn és kedden már közlekedési dugókra is számítani kell.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.