Földön talált papírdarabtól került kórházba egy kisgyerek

Intenzív osztályra került egy 22 hónapos gyerek, mert megnyalt egy papírdarabkát, amit a földön talált. Az orvosok szerint valamilyen drog csomagolására bukkanhatott a kislány.

A gyerek a szüleivel sétált az Ybbs folyó partján hétfő reggel, amikor megtalálta a papírdarabkát és megnyalta. Pár perccel később kitágultak a pupillái és a szülei azt vették észre, hogy másképp viselkedik.

A gyereket mentőhelikopterrel szállították az amstetteni kórházba, ahol az orvosok megállapították, hogy valószínűleg valamilyen kábítószer - LSD vagy kokain - csomagolását vehette a szájába. A kislányt átszállították a linzi kórház intenzív osztályára, az állapota stabil.

Először arra gyanakodtak, hogy a papírt az éves "Beachparty" résztvevői szórhatták el. Az eseményt szombaton este rendezték nem messze attól a helytől, ahol a kislány rosszul lett. Az esemény egyik rendezője, Gabriel Kritzl azonban tagadta, hogy onnan származna a csomagolás.

– A fesztivál területét magas kerítésekkel vettük körbe hétfőn reggel és csak kedden reggel kezdtük el lebontani – mondta. Hozzátéve, hogy a rendezvény helyszínén amúgyis olyan sár volt, hogy nem lehetett benne sétálni. – Ha bármi köze lett volna hozzánk a dolognak, akkor észre vettük volna, mert folyamatosan a helyszínen voltunk.

A fesztivál közelében azonban mások is buliztak, akiktől származhatott a drog. – Vagy 100 méterrel odébb néhány hippinek tűnő ember valami magán ünnepséget tartott – mondta Kritzl.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.