Fogva tartották a fővárosi 8-as busz utasait

Egy agresszívan viselkedő bliccelő nő miatt zárta fogságba a BKV a 8-as busz utasait a Farkasréti temetőnél.

Az Index olvasója arról számolt be, hogy az egyik, jegy nélkül utazó utas a bakancsával úgy rátaposott az egyik ellenőrnő lábára, hogy annak eltört a lábujja. A rendőrséget is ki kellett hívni, viszont amíg a hatóságok kiértek, az utasok a busz foglyai maradtak.

"A tisztességes utasokat, a bliccelőt, mindenkit bezártak a buszba 20-25 percre - emlékezett vissza az utas, aki a Sion lépcső megállóban várakozva azon gondolkozott, hogy a BKV már börtönként és erőszakszervezetként is funkcionál.

Az Index megkereste a Budapesti Közlekedési Központot (BKK), ahol azt mondták, a buszvezető jogszerűen járt el, mert a bliccelő közfeladatot ellátó személy ellen erőszakoskodott. Arra a kérdésre, hogy jogszerű volt-e a többi utast is fogva tartani, a BKK már nem válaszolt.

A BKV viszont igen. Szerintük 10 percig zárták be az utasokat. A vállalat szerint elvárható, hogy a bűncselekmények elkövetőivel szembeni intézkedés esetén bárki számíthasson mások segítségére és józan belátására.

Az Index a Magyar Helsinki Bizottságot is megkereste, ahol elmondták, az valóban igaz, hogy a buszvezető visszatarthatja a bűnelkövetőt, de a több utast egyszerűen nem lehetett bezárni. A BKV megsértette a többi utas személyi szabadságát.

Tóth Balázs, az emberi jogi szervezet szakértője szerint a bezárásnak egyszerű oka lehet: a tanúfogás. Az utasokra később független tanúként hivatkozhat a BKV, miután a cég feljelentést tett az erőszakos bliccelő ellen.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.