Fogak, koponyák, péniszek: virágzik az illegális tigriskereskedelem

Világszerte legalább ezer tigris esett áldozatul az illegális kereskedelemnek az elmúlt tíz év folyamán, a valós szám azonban ennek valószínűleg többszöröse - állítják természetvédelmi szervezetek.

A nagy-britanniai székhelyű Traffic International és a Természetvédelmi Világalap (WWF) közös tanulmánya szerint a különböző tigristestrészekből - csontok, bőr, hús, karom, fogak, koponyák, péniszek -, valamint élő állatokból és teljes tetemekből messze a legnagyobb mennyiséget Indiában foglaltak le az elmúlt években, de Kína, Nepál és Indonézia is jelentős "beszállítója" az feketekereskedelemnek.

A természetvédők összesen 481 tigristestrész lefoglalásáról szóló hivatalos jelentéseket elemeztek, s ebből arra következtettek, hogy 2000 januárja és 2010 áprilisa között legalább 1069, legfeljebb 1220 tigrist vadásztak le illegálisan kereskedelmi célból. A szerzők ugyanakkor hangsúlyozzák: ez a szám a valós adatnak feltehetően csak a töredéke.

Az amerikai székhelyű Wildlife Conservation Society szeptemberben közzétett tanulmánya szerint Ázsia tigrispopulációja mára a kihalás szélére sodródott, hiszen becslések szerint kevesebb mint 3500 egyed élhet vadon. Más becslések 3200 körülire teszik a vadonban maradt tigrisek számát, amely egy évszázada még elérte a 100 ezret.

Zavartalan feketekereskedelem

Bár továbbra is India a tigriskereskedelem legnagyobb ellátója, Indonézia, Nepál, Thaiföld és Vietnam szerepe is egyre inkább felértékelődik. Az elmúlt években feltárt egyik csempészútvonal a világ tigrispopulációja felének otthont adó Indiából indul, és Kínában végződik, ahol nagy becsben tartják a nagymacska testéből nyert "gyógyszereket" és afrodiziákumokat. Szakértők szerint a kínai gazdaság erőteljes növekedése is hozzájárulhatott a csempészet bővüléséhez, hiszen egyre több kínai engedheti meg magának, hogy megvásárolja a borsos áron kínált "tigristermékeket".

Az erőt, bátorságot és jó szerencsét szimbolizáló tigrisek különböző testrészeit Kína mellett számos más kultúrában is használják szerencsetalizmánként, díszítésként és a hagyományos gyógyászatban. Bár létrejöttek tigristenyésztő telepek is a kereslet kielégítésére, a kritikusok szerint a csempészetet ez nem lassította, hiszen egy széles körben elterjedt hiedelem szerint a vadon élő tigrisekből készült gyógyszerek hatásosabbak, mint a farmon élőkből kinyert szerek.

"Az adatok azt mutatják, hogy az illegális tigriskereskedelem zavartalanul folytatódik, annak ellenére, hogy az élőhelyeket biztosító és a fogyasztó országok, kormányközi testületek és civil szervezetek ismételt és jelentős erőfeszítéseket tesznek megfékezésére" - írják a friss tanulmányban, melynek megjelenését a november 21. és 24. között Szentpétervárott megrendezendő nemzetközi "tigriscsúcs" elé időzítették.

A találkozóra, melynek célja stratégia kidolgozása a vadon élő tigrisek számának 2022-ig történő megduplázására, meghívást kapott mindaz a 13 ország, amelynek területén tigrisek élnek. A konferencia házigazdája Vlagyimir Putyin orosz kormányfő lesz.

Ha kell, tigrist is kábít Putyin. 2008-ban a kormányfő egy öt éves amuri tigrist lőtt meg altatólövedékkel, hogy a mára négyezerre lecsökkent állomány tagja egy adóvevő segítségével műholdról is követhető legyen. Oroszország Putyin lábai előtt hever.
Russia's Prime Minister Vladimir Putin (L) holds a five-year-old tiger's head as scientists put on a collar with a satellite tracker on the animal in the academy of sciencies Ussuri reserve in Russia's Far East August 31, 2008.. REUTERS/RIA Novosti/Kremlin/Alexei Druzhinin (RUSSIA)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.