Biztonsági őröket, takarítókat és fuvarosokat vertek át

Vádat emeltek egy több mint 5 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó országos bűnszervezet tagjai ellen, a költségvetési csalás mellett a vádpontok között szerepel pénzmosás, bűnszervezetben való részvétel, közokirat- és magánokirat-hamisítás is - közölte a Heves Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A nyomozás befejezése után a megyei főügyészség 132 emberrel szemben emelt vádat, ők összességében ötmilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak az államnak.

A bűnszervezet tagjai között vannak az egész országra kiterjedő, fiktív munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó emberek, illetve a bűnszervezet adó- és járulékelkerülésre irányuló szolgáltatásait igénybe vevő vállalkozások képviselői.

Közölték, a sok tekintetben a hazai kriminalisztika történetében is kivételesnek számító bűnügyben elkészült, mintegy 800 oldalas vádirat 151 tényállást tartalmaz.

A 2009-ben kezdődött bűncselekmény-sorozat elkövetése során a "megrendelő vállalkozások" - többségében őrző-védő, takarító, illetve fuvarozó cégek - a munkavállalóikat papíron a bűnszervezet által létrehozott, többnyire ukrán állampolgárok nevén lévő, utóbb gyakran már utolérhetetlen cégekbe jelentették be, ahonnan a dolgozóikat formálisan visszakölcsönözték.

Az ezzel kapcsolatos bérszámfejtést a bűnszervezet külön irodái végezték Budapesten, illetve Egerben, ami azzal járt, hogy a munkavállalók utáni közterheket végül senki nem fizette be. Az így nyert összeget a bűnszervezet a saját hasznának levonása után készpénzben visszafizette a megrendelő cégek vezetőinek, akik ráadásul a színlelt munkaerő-kölcsönzési szolgáltatásra eső általános forgalmi adót is visszaigényelték.

A Heves Megyei Főügyészség a bűnszervezet tagjaival - köztük a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő két vezetőjével - szemben fegyházbüntetés kiszabására, valamint a közügyektől való eltiltásukra és vagyonelkobzásra tett indítványt.

A megrendelő cégek vezetőinek többségével szemben börtönben végrehajtandó szabadságvesztés az ügyészi indítvány, míg 11 olyan vádlottal szemben, akik az okozott vagyoni hátrányt vagy annak jelentős részét még a nyomozás során megtérítették, az ügyészség - a tárgyalásról lemondás jogintézményét alkalmazva - felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza.

Közölték azt is, hogy csak a vádemelés időszakában 125 millió forint adóhiány fizettek meg utólagosan.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.