Figyelem! Életbe lépett a hőségriasztás

Életbe lépett az országos tiszti főorvos által a tartós kánikula miatt elrendelt hőségriasztás. Az Országos Meteorológiai Szolgálat hét megyére és a fővárosra adott ki másodfokú figyelmeztetést.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közleménye szerint a következő napokban egyre melegebb léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé. Az egyre melegebb éjszakák következtében a napi középhőmérséklet pénteken főleg az Alföldön és a nagyvárosokban, szombaton és vasárnap másutt is egyre többfelé meghaladja a 25 Celsius-fokot, így az országos tiszti főorvos által elrendelhető három fokozat közül most a másodfokú intézkedés lépett életbe. A hőségriasztás vasárnap éjfélig lesz érvényben.

Az ÁNTSZ és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság arra kér mindenkit, hogy a nagy melegben igyon minél több folyadékot, 11 és 15 óra között ne tartózkodjon a tűző napon, vegye igénybe a hűtött helyiségeket, védje bőrét a leégés ellen megfelelő öltözködéssel és napvédő készítményekkel.

Mint Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese elmondta, 2007 óta ezen a héten - július harmadik hetében – minden évben el kellett rendelni a hőségriasztást. Beszélt arról is, hogy a hőség miatt veszélyeztetettek közé tartoznak az idősek, a szív- és érrendszeri, a légzőszervi és az anyagcsere-betegségben szenvedők, továbbá a cukorbetegek, a túlsúlyosak és a gyermekek.

Az ÁNTSZ három figyelmeztetési fokozatot rendelhet el. Az első fok a figyelmeztető jelzés, a második fokozat a riasztás, a harmadfokú jelzés a hőségriadó. Most a második fokozat, a riasztás van érvényben, amikor a középhőmérséklet várhatóan legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 25 fokot.

A riasztás egyúttal azt is jelzi, hogy a magas napi átlaghőmérséklet olyan környezet-egészségügyi kockázatot jelent, ami indokolja az egészségügyi ellátó rendszer, az önkormányzatok figyelmeztetését és a lakosság hőhullám alatti rendszeres tájékoztatását. A hőség miatti figyelmeztetés az egész napra várható napi középhőmérséklet eredményén alapul.

Péntekre Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyére, valamint Budapestre adtak ki narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést.

Ezzel együtt Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Somogy és Tolna megyére a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezeken a területeken arra is készülni kell, hogy az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több csapadék hullhat.

Az előrejelzés szerint pénteken a nappali órákban sok lesz a napsütés. Elsősorban a délutáni, esti órákban szórványosan várható záporeső, zivatar. Napközben többfelé megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon és a Tiszántúlon helyenként megerősödik a szél. Zivatar környékén viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 15 és 20, a legmagasabb hőmérséklet 28 és 32 fok között valószínű.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.