Fia csontvázával élt húsz évig egy vak nő

Húsz éven keresztül élt fia csontvázával egy lakásban egy brooklyni nő. Még csak nem is tudott róla.

Rita Wolfensohn vak. A házában óriási kupleráj és kosz uralkodott, ami erős szagokkal is járt, így a nő húsz éven át nem vette észre, hogy saját fia holttestével él együtt.

A dolog akkor derült ki, amikor Wolfensohn  elesett az otthonában és kórházba kerül, sógornője pedig bement a néhai fiú szobájába, hogy ott keressen néhány holmit a lábadozó számára. A húsz évvel ezelőtt elhunyt férfiból addigra már szinte csak a csontváza marad, amely teljesen felöltözve hevert egy matracon.

A New York Post beszámolója szerint az 50 éves korában elhunyt férfi taxisofőr volt, és az anyja azt hitte róla, hogy már rég elköltözött otthonról.

A rendőrség szerint a matracon heverő, hivatalosan még nem azonosított férfi természetes halált halt, a vak nő pedig a házban uralkodó állapotok (többek közt rothadó étel) miatt nem érezte a bomlás szagát.

A rokonok a temetésig nem kívánják kommentálni a történteket, de az elmondottak alapján a családi kapcsolatok meglehetősen fellazultak az elmúlt évtizedekben. A most megtalált férfinak már meghalt az apja és a testvére is, a rokonok pedig nem látogatták Wolfensohnt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.