Fesztiválokra és focimeccsre vett jegyeket a bankkártyacsaló

Vádat emelt a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy 24 éves férfi ellen, aki bankkártyák megcsapolásával biztosította a nyári szórakozását: az interneten vásárolta meg külföldiek bankkártya-adatait, majd azokkal vásárolt - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-nek.

Martossy György közölte, a férfi 2014 elején egy internetes fórumon 50 amerikai dollárért vásárolta meg csaknem húsz külföldi állampolgár bankkártya-adatait. Azt követően mintegy fél éven keresztül folyamatosan végzett tranzakciókat a kártyákkal.

A vádlott jegyeket vásárolt több magyarországi nyári könnyűzenei fesztiválra, de a DVTK futballmérkőzéseire vagy az ország különböző helyein lévő aquaparkokba is negyvenes nagyságrendben igényelt belépőket. Ezen túl műszaki cikkeket, számítástechnikai berendezéseket is vett, ezek esetében a futárnak hamis adatokat adott meg és álnéven írta alá a szállítóleveleket.

A férfi a bankkártyák tulajdonosainak hétezertől kétszázötvenezer forintig terjedő összegű kárt okozott. Néhány esetben a csalás kísérleti szakban maradt, mert a tranzakció nem mindig volt sikeres - mondta a szóvivő.

Hozzátette: az ügyészség 18 rendbeli, az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a férfival szemben, és felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.