Fesztiválkonferencia a távolságról

Hogyan növelhető vagy csökkenthető konkrét és átvitt értelemben a távolság? Hogyan fogadható el, hogyan kell viszonyulnunk hozzá? Más és más szempontból erre keresnek válaszokat a 8. Fenntarthatósági Nap résztvevői ma a Millenárison.

A kiállítással egybekötött rendezvény, amelynek főszervezője a Telekom, Alföldi Róbert inspiráló előadásával indul, ezután izgalmas kerekasztal-beszélgetések következnek. A távolságról először a környezet és a táplálkozás vonatkozásában beszélgetnek a szakemberek, majd a gazdasági összefüggések kerülnek terítékre.

A társadalmi szekció a szegénység, a kirekesztettség kérdését s ennek kapcsán a felzárkózás lehetőségeit járja körül, és nem maradhat el napjaink legaktuálisabb témája, a ki- és bevándorlás sem. A beszélgetéseken az adott területek neves képviselői vesznek részt, többek között Varga Géza, a Galgafarm ökofalu képviselője és Varga János, a becsehelyi kiviültetvény tulajdonosa, Vértes András, a Gazdasági Kutató Intézet elnöke és Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke, Bogdán László, Cserdi romákat segítő polgármestere és a hajléktalanoknak ételt osztó biciklisták, a Budapest Bike Maffia tagjai, valamint a CEU, a Helsinki Bizottság, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és a Tárki munkatársai.

A fenntarthatósági napon kihirdetik a fenntarthatósági sajtópályázat és a Te meddig vagy? címmel meghirdetett különleges – zene/slam, filmkészítési és kreatív – pályázat nyerteseit. A rendezvény koncertekkel ér véget: fellép a Bohemian Betyars és a Rotfront, az éjszakába nyúló programot DJ zárja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.