Férjhez akarták adni a sírjából kiásott nőt

Egy kínai ősi szokáshoz, a túlvilági házassághoz bontott sírt három gyanúsított az észak-kínai Sanhszi tartományban - számolt be a kínai média csütörtökön.
A szóban forgó sír megbontásának és a koporsóban fekvő női holttest eladásának ötlete egy 72 éves Hou családnevű férfihoz fűződik. A Zsujcseng megyei rendőrség szerint Hou hírét vette, hogy a szomszéd faluban elhunyt egy fiatal nő, s úgy vélte, megszerzése után jó áron tovább adhatja olyasvalakinek, aki elhalálozott egyedülálló férfi rokona mellé társat keres.

Az úgynevezett "szellemházasság" túlvilági menyasszonyára 25 ezer jüanért (1 millió forint) már vevő is akadt, ám az illegális sírfeltárás nyomait a temetőbe járók felfedezték, a rendőrök pedig elkapták a temetői haramiákat.

Kínában időről időre beszámol a média hasonló esetekről, legutóbb két éve például nagy port vert fel, amikor az ország középső részén négy férfit több évi börtönbüntetésre ítéltek, mert a bíróság tíz női holttest ellopásában és eladásában bűnösnek találta őket. Az elítéltek a tetemekért akkor összesen több mint 240 ezer jüant, vagyis több mint 10 millió forintot kaptak.

A szellemházasságnak, vagy szó szerinti fordításban a "lelkek házasságának" (minghun) az életükben házasságra nem lépett halottak rituális házasságkötésének több száz éves hagyománya van elsősorban Közép-Kína, valamint a déli Kuangtung tartomány vidéki területein.

Előfordult már, hogy babonás családok közvetítők révén temetőkből, kórházakból lopatnak el tetemeket, de arra is volt már példa, hogy közvetlenül a családtól vásárolták meg. 2007-ben és 2012-ben olyan esetekről is beszámolt a sajtó, amelyek során azért követtek el gyilkosságot, hogy az áldozatot értékesítsék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.