Ferenc pápa a Sixtus-kápolnában is engedélyezte a szoptatást

A pápa vatikáni dolgozók gyermekeit keresztelte meg a Sixtus-kápolnában vasárnap, amikor azt mondta, az anyák nyugodtan etessék meg a kicsiket, ha azok éhesek, akár ott a templomban. Ezzel a kijelentésével az egyházfő a szigorú protokoll helyett ismét az emberség mellett tette le a voksát.

A pápa 33 csecsemőt - 13 kisfiút és 20 kislányt - keresztelt meg a vatikáni Sixtus-kápolnában. A prédikáció közben az édesanyákhoz fordult és arra biztatta őket, bátran etessék meg gyermekeiket nyilvánosan is.

„Édesanyák, szoptassátok meg a gyerekeiteket, ha éhesek, akár most is” - idézte a The Huffington Post a pápát. A Reuters szerint a prédikáció írásbeli szövegében eredetileg az adjatok tejet kifejezés szerepelt, de Ferenc végül szóban a szoptatni jelentésű olasz "allattateli" szót használta.

Beszédében a pápa megemlékezett a szegény sorban élő anyákról is világszerte. „Túl sokan vannak, sajnos, akik nem tudnak enni adni a gyermekeinek” - mondta. 

Nem ez az első alkalom, hogy a katolikus egyházfő kiáll a nyilvános szoptatás mellett. 2013 decemberében a pápa arra biztatott egy fiatal nőt, aki pápai audiencián vett részt, hogy nyugodtan etesse meg síró kisbabáját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.