Felvirrad a Fenntarthatósági Nap!

Hogyan növelhető vagy csökkenthető konkrét és átvitt értelemben a távolság? Hogyan fogadható el, hogyan kell viszonyulnunk hozzá? A szakértő előadók más és más szempontból többek között erre is választ keresnek a 8. Fenntarthatósági Napon holnap a Millenáris Parkban.
A kiállításokkal és programokkal egybekötött egész napos rendezvény Alföldi Róbert inspiráló előadásával indul, amit izgalmas kerekasztal-beszélgetések követnek. A szakemberek először a környezet és a táplálkozás terén tapasztalt távolságról beszélgetnek, majd a gazdasági összefüggések kerülnek terítékre. A társadalmi szekció a szegénység, a kirekesztettség kérdését, és ennek kapcsán a felzárkózás lehetőségeit járja körül, és nem maradhat el napjaink legaktuálisabb témája, a ki- és bevándorlás sem.

A beszélgetéseken az adott területek neves képviselői vesznek részt, többek között Varga Géza, a Galgafarm Ökufalu képviselője és Varga János, a Becsehelyi Kiviültetvény tulajdonosa, Vértes András, a Gazdasági Kutató Intézet elnöke és Felcsuti Péter, a Bankszövetség korábbi elnöke, Bogdán László, Cserd romákat segítő polgármestere és a hajléktalanoknak ételt osztó biciklisták, a Budapest Bike Maffia tagjai, valamint a CEU, a Helsinki Bizottság, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és a Tárki munkatársai.

A Telekom által szervezett 8. Fenntarthatósági Napon hirdetik ki a fenntarthatósági sajtópályázat és a Te meddig vagy? címmel meghirdetett különleges – zene/slam, filmkészítési és kreatív – pályázat nyerteseit. A rendezvény koncertekkel ér véget: fellép a Bohemian Betyars és a Rotfront, az éjszakába nyúló programot DJ zárja.

Tehát: Fenntarthatósági Nap szombaton a Millenáris Parkban!

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.