Feloszlott az R.E.M.

A nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legnagyobb alternatív rockzenekara, az R.E.M. saját honlapján jelentette be feloszlását.

A Michael Stipe énekesből, a gitáros Peter Buckból és Mike Mills dobosból álló amerikai alter-rock banda úgy döntött, véget vet több mint harminc éves közös pályafutásuknak. A szakítás hátterében a zenekar tagjainak állítása szerint egyszerűen az áll, hogy belátták, itt az idege szépen leköszönni.

'Ezt jobb a magunk módján csinálni' - mondta a végről Michael Stipe énekes
Kovács Bence 2005.01.22. Digitális 323. sz. DVD R.E.M. koncert, Sportaréna REM- koncert, Michael Stipe énekes együttes

„Egy bölcs ember egyszer azt mondta, ha buliba mész, tudd, hogy mikor jön el a távozás ideje. Együtt valami különlegeset építettünk fel. De egyszer mindennek eljön a vége, és ezt jobb a magunk módján csinálni.” – írja Stipe.

Millst a félreértések elkerülése végett megnyugtatja a rajongókat, hogy a szakítás hátterében nem nézeteltérések állnak, mint írja: Együtt, barátságban hoztuk meg ezt a döntést. Úgy gondoltuk, ez a megfelelő pillanat.

A tagok több mint 30 évvel ezelőtt, egyetemi éveik alatt, 1979-ban álltak össze Georgia államban, az USA-ban. Első koncertjüket egy templomban adták egy születésnapi köszöntő keretében. Nemsokára annyira sikeresek lettek, hogy egy kisebb lemezkiadó cég fel is karolta őket. Miután kinőtték a campus környékét, és David Letterman showjának köszönhetően Amerika szerte ismertté és kedvelté váltak, 1988-ban a világot jelentő deszkákra léptek, amikor az egyik legnagyobb lemezkiadóhoz, a Warnerhez szegődtek.

A csapat a kilencvenes években volt a csúcson, mára három Grammy-t, 16 albumot és több mint 70 millió eladott lemezt tudhatnak maguk mögött. Legismertebb dalaik talán a B52's zenekar énekesnőjével Katie Piersonnal közösen énekelt Shiny Happy People, Man in the Moon (az azonnos című filmhez készült betétdal) és az Everybody Hurts volt.

Forrás: neon.hu és Stern.de

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.