Félmilliót kapott a büntetés-végrehajtástól a tescós rabló

Immáron harmadszor kell fizet a büntetés-végrehajtás Süveges Péternek. Az előzetes letartóztatásban lévő férfinak most 500 ezer forint ütötte a markát.

Blikk információi szerint Süveges azért kaphatott ennyi pénzt, mert a bíróság szerint visszaélést követett el a büntetés-végrehajtás, amikor egy tárgyalás miatt Szegedre szállították a férfit. A testület szerint Süvegest ezzel megakadályozták abban, hogy felkészüljön a közelgő tárgyalására.

A tescós rablónak még decemberben nettó 3 millió 700 ezer forintot ítéltek meg, amiért panaszkodott a börtönkörülményekre. A fegyveres rablással és emberöléssel vádolt férfi azt kifogásolta, hogy többször nem volt melegvíz a börtönben, így kénytelen volt hideggel zuhanyozni. A sétákkal sem volt elégedett, és nehezményezte azt is, hogy az őrök őt többször átvizsgálták, mint társait.

Dr. Kamarás Péter ügyvéd szerint az elmúlt időszakban egyre gyakoribb, hogy az elítéltek beperelik a büntetés-végrehajtási intézményeket, mert azok sok esetben nem felelnek meg az európai normáknak. Az európai bíróságok így akár több ezer eurós kártérítésekre is ítélhetik az intézmények fenntartóit, így a magyar államot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.