Z. Tamás és társai több céget alapítottak úgymond a hitelközvetítésre. Valójában a nyomozás adatai szerint fogyasztói csoportokba léptették be a jelentkezőket, noha a sajtóban több helyen közölt hirdetéseikben azt ígérték: rövid időn belül és igen kedvező feltételekkel folyósítják számukra a kért összeget. Némely hirdetésük szövegében lényegében azonnali hitelt ígértek.

Azonban a hirdetésekre jelentkezőkkel már azt közölték, hogy az ügyintézés ideje egy hónap. Azt, hogy a kérelmezők meg is kapják a hitelt, továbbra is „garantálták". Ehhez azonban a jelentkezőknek előbb ki kellett tölteni pár nyomtatványt és ki kellett fizetniük „a hitelfolyósításhoz szükséges" regisztrációs díjat, megbízási díjat, valamint előre az első havi törlesztőrészletet.

Kisnyugdíjasok, BAR-listások és más olyan érdeklődők csaptak le a lehetőségre, akikkel a bankok már szóba se álltak, akiknek semmi esélyük nem volt arra, hogy „hagyományos módon hitelhez jussanak". Ezért is volt vonzó számukra Z. Tamásék ajánlata.

Csakhogy Z.-nek és csapatának esze ágában sem volt hitelt nyújtani a jelentkezőknek. Sőt, még a formálisan létrehozott fogyasztói csoportot sem működtették, amelybe a hitelre vágyókat beléptették. Egyetlen céljuk – az ügyészég 450 oldalas vádirata szerint – a sértettek befizetéseinek a megszerzése volt.

Három hónap híján három év alatt 3445 ügyfél kereste meg őket, akik a fenti címeken csaknem félmilliárd forintot adtak át a csalók cégének, míg végül a BRFK XIV. kerületi kapitányságának nyomozói véget nem vetettek „a vállalkozásnak".