Félmilliárd forintot csaltak Széchenyi Kártyával

Egy képzett szakemberekből álló bűnszervezet mintegy félmilliárd forintot csalt a kis- és középvállalkozásoknak állami garanciával és kamattámogatással nyújtható Széchenyi Kártya programmal. A nyomozás 43 gyanúsított elleni vádemeléssel zárult
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a könyvvizsgálói és adószakértői ismeretekkel bíró szakemberek által irányított bűnszervezet hamis iratok, banki igazolások felhasználásával, egy céghálózaton keresztül, stróman ügyvezetők segítségével nagy összegű vállalati hiteleket vett fel több ismert pénzintézettől.

A cégeket prosperáló társaságoknak tüntették fel hamis számlák, manipulált banki igazolások, fiktív mérleg adatok, eredmény kimutatások, főkönyvi adatok segítségével, majd - a kölcsön folyósítását követően - elérhetetlenné tették azokat a hitelező banknak.

A banki ügyintézésre büntetlen előéletű embereket alkalmaztak, akik a hitelösszeg jóváírása napján a pénzt kisebb tételekben, készpénzben felvették vagy továbbutalták. A kiutalt hitelösszegeket újabb vállalkozások tőkéjének növelésére fordították, ezáltal hitelképessé téve őket újabb kölcsönök felvételére.

Annak érdekében, hogy az illegális jövedelmeket elválasszák a forrástól, a bevételeket úgy rejtették el, hogy a jövedelem végállomása, valamint a bűncselekményből származó pénz közötti kapcsolatot ne lehessen felderíteni. A pénz útjának álcázására keresztező és fedő műveleteket, téves, hibás utalásokat, illetve többszöri, több cég közötti követhetetlen, látszólag rendszertelen, azonban az elkövetők által előre megtervezett átutalásokat hajtottak végre.

A bűncselekményből származó vagyont beillesztették egy legálisan alapított vállalkozásba, ott bevételként tüntették fel, és mind a bevételi, mind a kiadási könyvelési adatokat meghamisították.

A bűnszervezet feje, egy 48 éves debreceni nő jelenleg is előzetes letartóztatásban van. Ellene több büntetőeljárást is indítottak. A három irányító közül az egyik szökésben van, ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A szövevényes ügy bizonyítására a nyomozók négy szekrényt megtöltő könyvelési anyagot foglaltak le, és 40 terabájtnyi adatot dolgoztak fel - írták a közleményben.

Az adóhatóság pénzügyi nyomozói üzletszerűen, különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás és különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett csalás miatt javasolnak vádemelést a Hajdú-Bihar megyei Főügyészségnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.