Felmentették a szexbotrányba keveredő volt gyulai börtönőröket

Felmentett a hivatali visszaélés bűntette és szolgálatban kötelességszegés vádja alól a Szegedi Törvényszék katonai tanácsa pénteken két volt gyulai börtönőrt.

Az ügyészség azzal vádolta az elsőrendű vádlottat, hogy 2011 szeptemberében a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben egy fogvatartottal kezdeményezett szexuális viszonyt, a másodrendűt pedig azzal, hogy erről ő is tudott.

A Kónya Tamás főhadnagy vezette bírói tanács indoklása szerint kétséget kizáróan nem volt megállapítható a bűncselekmény elkövetése az elsőrendű vádlott esetében, így a másodrendű vádlott cselekménye sem állapítható meg. Emellett megdőlt a sértett tanú szavahihetősége is.

Az ügyészségi vádirat szerint az elsőrendű vádlott - volt büntetés-végrehajtási törzsőrmester - egy előzetes letartóztatásban lévő berettyóújfalui nővel kezdeményezett viszonyt, röviddel később pedig szexuális kapcsolatba került vele. A nemi aktusok időpontjában az éjszakai szolgálatban lévő elsőrendű vádlott elhagyta szolgálati helyét. A viszonyról a másodrendű vádlott, is tudott, de nem tett jelentést róla.

Az elsőrendű vádlottat folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettével és kötelességszegés vétségével, a másodrendű vádlottat pedig folytatólagosan, bűnsegédként elkövetett hivatali visszaéléssel és szolgálatban elkövetett kötelességszegéssel vádolták.

Az eset azután került a bírói tanács elé, hogy a férje brutális meggyilkolása miatt tavasszal jogerősen életfogytiglanra ítélt asszony bejelentette, az egyik körletfelügyelővel korábban viszonyt folytatott.

A tárgyalási időszakban kiderült, hogy a most Kalocsán büntetését töltő nőnek van egy a gyulaihoz hasonló ügye a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik börtönőrével kapcsolatban is.

Míg a vádlottak elfogadták, az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen, így nem emelkedett jogerőre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.