Felmelegít a nosztalgia

Ha meghallgatunk egy régi dalt, vagy a múlton merengünk, az Emotion folyóiratban megjelent új tanulmány szerint úgy érezhetjük, hogy fizikailag is felmelegedtünk.

Ha már feltekertük a fűtést és a forró tea ellenére is fázunk, érdemes elővenni a régi fotóalbumot, mivel a szívmelengető emlékek szó szerint is felmelegíthetnek bennünket. A Southampton Egyetem kutatói szerint ez a jelenség azzal magyarázható, hogy az ilyen érzelmek az agy azon területére hatnak, amely a hőérzetünket is befolyásolja - írja a MediPress.

A kutatók öt kísérletet végeztek el a témában, amelyek alkalmával különböző önkénteseket arra kértek, hogy egy hónapon át naponta hallgassanak zenét, vagy nézegessenek régi képeket. Volt olyan kísérlet is, ahol nosztalgikus zenehallgatást és a képnézegetést azzal is kombinálták, hogy három különböző hőmérsékletű szobába - 20, 24, és 28 Celsius fokosba - küldték a résztvevőket.

Az eredmények alapján mindkét verzió bevált, a résztvevők annak ellenére, hogy hidegebbre fordult az idő, kevésbé fáztak és valóban meleget éreztek. A szakemberek szerint ez azt jelenti, hogy a hőmérséklet érzékelése szubjektív, vagyis a hideg ellenére is érezhetünk melegebb hőmérsékletet.

A kutatók azonban úgy vélik, további kutatásokra van szükség, hogy kiderítsék, vajon más fiziológiai állapotot, kényelmet is fenntarthatunk pusztán ilyen képességekkel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.