Megúszta a botrányt Mel Gibson

Megúszta az újabb botrányt Mel Gibson, az új-dél-walesi rendőrség ugyanis pénteken közölte, hogy bizonyíték hiányában nem indít eljárást a bántalmazással gyanúsított Oscar-díjas színész ellen.

Gibson és barátnője augusztus 23-án lépett ki egy sydney-i moziból, amikor Kristi Miller lefényképezte a párt. A fotós az incidens után úgy nyilatkozott a The Guardiannek, hogy Gibson teljesen kikelt magából, amikor meglátta, hogy felvételt készít róluk: üvöltözött vele és megütötte őt, majd az arcába köpött, és kutyának nevezte.

Gibson sajtósa később azt állította, hogy nem történt tettlegesség. Az új-dél-walesi rendőrség pénteki közleménye után kijelentette, hogy Gibson „nagyon elégedett a döntéssel”. A színész-rendező az utóbbi években leginkább zűrös magánélete miatt került a címlapokra: 2006-ban ittas vezetés miatt tartóztatták le, 2010-ben pedig Okszana Grigorieva azzal vádolta, hogy ököllel megütötte és kiverte több fogát. Gibson cserébe zsarolás miatt perelte be élettársát, ám a bíróság ennek a gyanúját nem találta megalapozottnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.