Felfüggesztettet kaptak a bombagyártó kaposvári fiatalok

Emberölés előkészületének bűntette miatt nem jogerősen felfüggesztett fogház-, illetve börtönbüntetésre ítélt két kaposvári fiatalembert pénteken a Kaposvári Törvényszék. A fiatalok bombát készítettek; a robbanószerkezetet végül egyikük hatástalanította, és értesítette a rendőrséget.

Az idén 18. életévét betöltő H. Péter elsőrendű vádlottra egy év tíz hónap, fiatalkorúak fogházában, míg a 21 éves Saághy Zoltán másodrendű vádlottra egy év két hónap börtönben letöltendő büntetést szabott ki a bíróság. A büntetés letöltését a bíróság három, illetve két évre felfüggesztette, és mindkét vádlott mellé pártfogót jelölt ki.  

A vád szerint az elsőrendű vádlott 2010 májusában elhatározta, hogy egy saját készítésű bombával megöli a szerelmét, mert a lány nem viszonozta az érzéseit. A terv szerint társával, a másodrendű vádlottal egy távirányító segítségével robbantották volna fel a bombát, amelyet egy kaposvári parkban, egy pad alatt ástak volna el, ott, ahol a lány tanítás után a barátaival tartózkodni szokott.

A robbanóeszköz elkészítésében az elsőrendű vádlottnak segített a vele évek óta jó barátságban lévő másodrendű vádlott, de végül ő hatástalanította az elkészült szerkezetet, és értesítette a rendőrséget. Saághy Zoltán bűnösnek mondta magát. Az állította: azért engedte, hogy nála, a konyhában készüljön el a bomba, mert hatástalanítani akarta. H. Péter tagadta, hogy fel akarta volna robbantani a lányt, akit a barátjának nevezett.

Az ügyész súlyosbításért, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. Jogerős ítéletet az ügyben a Pécsi Ítélőtábla hoz majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.